Egy napig sem bírtam kaja nélkül

fasting_4-fasting-a-glass-of-water-on-an-empty-plate.jpg

Kipróbáltam a vízböjtöt. Legfeljebb 48 órán át terveztem kizárólag vizet fogyasztani, de már a ketózis előszele kikészített. Házi mérésekkel nyomon is követtem magam. Tanulságos volt...

Szerintem elég jó a teherbíró képességem, van állóképességem, egészséges vagyok, és aránylag jól bírom a fájdalmat. Figyelek a táplálkozásomra is, valami mégsem sikerült.

A Facebook oldalunkon is a böjtölésről olvashattatok érdekességeket, meg is ígértem, hogy kipróbálom a hétvégén a böjtölést. Mivel hétvégére behívtak dolgozni, így csütörtök-péntekre időzítettem végül.

Az Alimento blogon olvashattok egy korrekt általános összegzést a böjtölésről, így most nem mennék bele a részletekbe, azért megpróbálom összefoglalni a lényeget.

A böjt alapvetően egyfajta önmegtartóztatásra utal, többnyire az evéstől és/vagy ivástól való tartózkodást értjük alatta. A böjtnek számtalan fajtája ismert kulturális, vallási vagy akár egészségügyi alapon és ezeken belül is megkülönböztetünk részleges és teljes böjtöt aszerint, hogy csak bizonyos fajta ételektől tartózkodunk vagy valamennyitől.

Én a vízböjtöt választottam, amikor csak a vízivás megengedett a böjt ideje alatt. Technikailag ez az éhezésnek felel meg, az ilyen jellegű böjt gyakorlatilag tudatos éhezés. A tapasztalataimat a poszt végén írom le, előtte egy kis tudományos eszmefuttatást olvashattok, akit nem érdekel ugorja át a bekeretezett részt.

Mi történik éhezéskor a szervezetünkben?

sintomas-da-infeccao-urinaria.jpg

  • Az utolsó táplálékbevitelt követően 12-24 órán belül 20%-al csökken a vércukorszint, kiürülnek a máj glükózraktárai (elfogy a májglikogén).
  • Ezután amelyik szervünk csak képes rá, elkezd zsírból energiát nyerni cukor (glükóz) híján, például az izmok. A máj pedig elkezd bizonyos aminosavakból és glicerinből (ez a molekula zsírsavakat „fogja” össze hármasával, hogy tudjuk őket raktározni) és tejsavból glükózt gyártani. Zsírokból sosem lesz glükóz a testünkben.
  • Az agy glükózigénye egyéb szervekhez viszonyítva óriási (alapesetben egy felnőtt férfinél 120g/nap),és nem tud zsírsavakat hasznosítani energiának, éhezésben az előállított glükóz nagy részét ő veszi fel, illetve a ketontesteket is tudja hasznosítani. A glükóztermelés egy lassú és limitált folyamat, nagyon összetett, éppen ezért alternatívaként megjelennek a ketontestek is, mint energiaforrás.
  • Ketontestek zsírsavakból és egyes aminosavakból A ketontestek savas kémhatásúak, így a szervezet a feleslegtől igyekszik megszabadulni, hogy ne savasodjon el a vérünk. A felesleg a vizelettel és a légzésen keresztül távozik. A három ketontest közül az egyik az aceton, ami a légzéssel kiválasztódva acetonossá teszi a leheletet. Ez a kezeletlen/ nem megfelelően kezelt cukorbetegség egyik jelmező tünete.
  • „Ég” a zsír, „ég” a fehérje. A test hormon- és idegháztartása átalakul. Az inzulin helyett a glükagon nevű hormon veszi kezelésbe az anyagcserét. Mozgósítja a glükózraktárakat (glikogén), bontatja a zsírokat, ketontesteket generáltat zsírokból és egyes aminosavakból.
  • A központi idegrendszerünkben olyan hormonok, fehérjék jelennek meg, melyek éhségérzetet generálnak, és az agyunk megpróbál minden idegszálával azon lenni, hogy minél hamarabb szerezzünk ételt, és készüljünk fel a megpróbáltatásokra.
  • Az egyik kulcsfehérje ebben a folyamatban az úgynevezett BDNF (brain-derived neurotrop factor), mely éhezés/bizonyos böjtök/nagyon alacsony kalóriatartalmú étrend és intenzív testmozgás következtében elkezd fokozottan termelődni. Érdekes módon ez egy anorexigén hatású fehérje, azaz épphogy csökkenti az étvágyat. Segíti az új idegkapcsolatok létrejöttét, fokozza az idegsejtek védelmét, és regenerációját, és állatkísérletekben kutatják, hogy szerepe lehet új idegsejtek létrejöttében is. A BDNF a gerinceseknél jelenik meg először, és vélhetően fejlett emlősökben abban van evolúciós szerepe, hogy ha az élőlény nem jut elegendő táplálékhoz, az idegrendszer minél hatékonyabban pörögjön ezen a problémán, és képes legyen minél hamarabb élelemhez jutni.
    1280px-hunting_tiger.JPG

Élelemre vadászáskor különösen jól jön egy kiélesedett idegrendszer, hiába vagyunk éhesek, ebben segít a BDNF fehérje.

 

A fentebb leírtak hasonlítanak a ketogén diétára? Nem véletlenül.

A ketogén diéták gyakorlatilag az éhezéses anyagcsere-folyamatokat váltják ki a szervezetben, bizonyos tápanyagok bevitele mellett. Mivel a szénhidrátbevitel alacsony, a zsírbevitel magas és van némi fehérjefogyasztás is, így a szervezet ugyanúgy nem érzékel az elsődleges energiaforrásból, a glükózból eleget, átkapcsol a „tartalék generátor” üzemmódba. A ketogén diétát valóban kutatják, és alkalmazzák is szigorúan szabályozott körülmények és orvosi megfigyelés alatt terápiás céllal, ám ezek a kutatások gyerekcipőben járnak, messze nincsenek teljesen feltérképezve. Hogy ez kiszabadult az életmóddiéták piacára, az különösen aggasztó, mivel mindenki anyagcseréje más és más, teljesen változó ki mikor megy át ketózisba, mennyi glükózt képes a szervezete mondjuk fehérjékből előállítani és így tovább. Az, hogy milyen arányban használja fel a test a saját és a táplálék zsír- és fehérjetartamát, megint csak kérdéses és sok mindentől függ, egyéni tényezőktől is. Az, hogy úgy megyünk bele a ketózisba, hogy eszünk is mellette valamit, akár egy életmód-tanácsadói portál javaslata alapján, egyáltalán nem veszélytelen. Egy drasztikusan alacsony szénhidráttartalmú diéta mellett előfordulhat ketoacidózis is, mint éhezésben, diabéteszben vagy akár komolyabb böjtök során.

Van-e egészségügyi haszna az a böjtnek?

Az időszakos böjt (pl. havi 1-2 nap szilárd táplálék nélkül), és az időszakos csökkentett kalóriabevitel előnyeit egészség szempontjából egyébként intenzíven kutatják, és állatkísérletekben érdekes eredményeket értek el, és emberekkel kapcsolatban is vizsgálódnak. Lehet, hogy az időszakos böjt valamilyen formája pozitívan hathat testi és lelki folyamatokra is, tudományos igényességgel emberekre vonatkozóan azonban nem tudunk semmi biztosat kijelenteni. Most szándékosan nem térnék ki ezekre részletesebben, mert ebbe a cikkbe nem lehet belepréselni a témát úgy, hogy korrekt legyen a tudomány aktuális állásának bemutatása, de még visszatérünk rá. Azt már most elárulom, hogy „méregtelenítésről” semmiféle tudományosan kézzelfogható dolgot sem találtam, de egyéb valós pozitív hatásokkal kapcsolatban viszont igen. Az általam ismert szakirodalom alapján a böjtölés kutatása egyáltalán nem egy „áltudományos” dolog. Hiányoznak a hosszú távú nyomon követéses vizsgálatok, hogy azok az emberek, akik X időnként böjtölnek, milyen egészségnek örvendenek a nem böjtölőkkel összevetve, de az, hogy valamit még nem kutattak, nem jelenti azt, hogy az = áltudomány. Viszont megfelelő képesítés, bizonyítás híján, ész nélkül ajánlani embereknek csodás gyógyulást ígérve a böjtölést (de akár a ketogén diétát), az már nagyon is az. A böjtölésnek természetesen van egy spirituális és szellemi vonzata is, így a kérdéskör jóval összetettebb, minthogy csak élettudományos szempontból közelítsük meg, van egy kognitív és társadalomtudományi (pszichológiai) vonzata is, ami nehezebben megfogható. Az viszont szerintem majdnem biztos, hogy ha van haszna a böjtölésnek, nem a méregdrága csodalékúrákon múlik!

meditation-1777522_960_720.jpg

A tapasztalataim

Hétfőtől szerdáig igyekeztem kiegyensúlyozottan táplálkozni, és a böjt előtt ajánlott táplálkozás szerint igyekeztem étkezni. Szerda este ettem utoljára. Ekkor nagyon biztos voltam abban, hogy akár szombat reggelig is bírom majd a vízböjtöt.

Beszereztem egy vércukorszintmérőt (köszönöm Anita barátnőmnek a segítséget :) ), és vizelet ketontesztet, ezekkel követtem nyomon hogyan változik a vércukrom (2 óránként), és mikor jelennek meg a szervezetemben  ketontestek (3 óránként vizeletteszt). Természetesen ez nem egy tudományos kísérlet, pusztán egy házi megfigyelés, egyik módszerem eredményem sem helyettesíti vagy ér fel laboratóriumi vizsgálatokkal.

 vercukormeres_8_1_lepesben.jpg

A vércukorszintmérések során azért átéreztem, hogy nem lehet könnyű cukorbetegnek lenni...

Csütörtök reggel 8-kor a vércukrom 4,6 mmol/l-volt, ami teljesen normális éhgyomori vércukor, ketontestek nem voltak kimutathatók a vizeletemben.

10 órára már nagyon éhes lettem, korgott a gyomrom, de még jó volt a hangulatom, a vércukorszintem már csökkent, 3,8 mmol/l volt. Hivatalosan hipoglikémiáról a 3,5 mmol/l beszélhetünk, vénás vérből mérve. Én a klasszikus ujjbegy-szúrós vércukorszintmérést csináltam, tehát ezzel az adattal nem tudom összevetni.

11 óra táján elkezdett fájni a fejem, és a tarkóm és álmos lettem. Mivel fejfájós típus vagyok, nem tudom mennyire tudható be ez a fejfájás a kajahiánynak. Egyébként a reggel, de legkésőbb a délelőtt folyamán mindig eszek, tehát nem vagyok hozzászokva a kajamegvonáshoz, szeretek enni.

Délben már nagyon fájt a fejem, és álmos lettem. A vércukorszintem 3,7 mmol/l volt, tehát továbbra is alacsony. Vélhetően már elfogyott a májglikogénben tárolt glükóz. Le is dőltem 2 órát aludni.

Délután 2-kor migrénszerű rohammal ébredtem, kissé rázott a hideg, a fejem féloldalt hasogatott és elkezdődött egy enyhe hányinger is, a vércukrom 3,8 mmol/l volt. Ekkor még reméltem a legjobbakat, hogy a rosszullét majd el fog múlni.

Délután 5-re már nagyon rosszul lettem, remegés, hidegrázás, fejfájás, szapora légzés. Bár ezek migrén során is előfordulnak nálam, de azért ez most talán durvább volt. A vércukrom kicsit felment (4,1 mmol/l), vélhetően elindult a glükoneogenezis, a glükózgyártás. Ekkor már pozitív volt a vizelet ketonom, nagyjából 1 mmol/l-es koncentrációban voltak jelen, megkezdődött a ketózis bevezető szakasza. Ez felkúszott nagyjából 3 mmol/l-re este 7-re, ekkor már elkezdtem hányni is, szóval azonnal abbahagytam az egész böjtölést. Pedig még tai chi-zni is akartam, mivel állítólag a meditatív mozgásformák böjtölés közben jót tesznek, de erről már letettem. Leírhatatlan vágyat éreztem az egy pohár kóla és egy banán iránt, így egyszerűen nem tagadtam meg magamtól ezeket. Tudom nem a legjobb módja egy böjt befejezésének, de azonnal cukorra volt szükségem. Fél órával a 2 dl kóla elkortyolgatása után, már elmúlt a hidegrázás, remegés, és enyhült a fájdalom, a vércukorszintem viszont még mindig csak 4,1 mmol/l volt. Bevettem egy fájdalomcsillapítót is, aludtam vagy fél órát, és a teljesen elmúltak a tüneteim, a vércukorszintem 6,4 mmol/l volt.

mary_thomas_the_fasting_woman_of_cylynin_02349.jpg

Nem stresszeltem rá a dologra nagyon, nem tudom esetleg mennyire válthattam ki magamnál a tüneteket, úgy értem mennyire lehetett pszichoszomatikus a dolog, mert hát létezik ilyesmi. Hozzáértő véleményeket szívesen meghallgatnék a témában.

Mit tanultam ebből az egészből?

Le lehet puhányozni, én is meglepődtem azon, hogy egy napot sem bírtam ki kaja nélkül, de, hogy tanuljon belőle más is, mégis megosztom a tapasztalataimat. Ez a böjtös-ketózisos dolog nem játék. Amit elronthattam, talán az, hogy a böjt spirituálisabb-szellemibb részét nem vettem eléggé komolyan, és nem készültem rá agyban igazán. A héten egy csomót stresszeltem, sok agymunkát végeztem, és csütörtök reggel is még át kellett nézzek pár táblázatot. Úgy vélem, hogy ha nyugodtabbak az elő-körülmények, és tényleg csak „befele figyelek”, vagy legalábbis pihen az agyam, másként alakult volna a helyzet. De az is, lehet, hogy az anyagcserém olyan, hogy ennyire nehezen viselem még az éhezéses ketózis előszelét sem. Nem „méregtelenítettem”, hanem a szervezetem többek között éppen a sok savas kémhatású felesleges ketontesttől próbált megszabadulni, hogy fenntartsa a megfelelő pH-t, és ne 'savasodjak el'. Egyébként nem hagy nyugodni a dolog, és megpróbálom még egyszer a dolgot, ám először a léböjttel próbálkozok meg, hogy valamennyi kis tápanyag csak jusson már a szervezetembe.

Én is azt tudom javasolni, mint ahogy egy dietetikus is, hogy ha valaki komolyabb böjtre, de akár ketogén diétára fogná a fejét, legyen körültekintő, tényleg csak megfelelő egészségügyi állapotban kezdjen hozzá, és kérje ki az orvosa véleményét! Fogyózni meg egyáltalán nem ajánlják ezt a módszert, ráadásul úgyis visszatérnek a kilók. Pszichológiai szempontból az például önmegtartóztatással kapcsolatban érdekes tapasztalatokat lehet levonni, elgondolkodtató volt. Nem ment el a kedvem a böjtöléstől, de legközelebb sokkal tudatosan állok a dologhoz. Folyt. köv.

A bejegyzés trackback címe:

https://napitaptudas.blog.hu/api/trackback/id/tr8012310247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2017.03.03. 20:26:46

Szerintem a spirituális résztől független a megtapasztalt jelenség. Némi szénhidrát-bevitellel lehetett volna lassítani a ketózisba csúszást és akkor nem lett volna ilyen durva.

Az tény, hogy a kellemes környezet, a hétköznapokból való kiszakadás és némi relaxáció segíti lelki oldalát a folyamatnak.

fordulo_bogyo 2017.03.03. 20:54:49

Valoban.
" az, hogy valamit még nem kutattak, nem jelenti azt, hogy az = áltudomány"
De a nem kutatott dologrol tett allitasok megalapozatlanok, ismeretlen dologrol allitanak valamit, es ez = = áltudomány (ha tudomanyos kontosben jelenik meg).

szuks 2017.03.22. 12:40:34

Kedves Andrea!

A témában javaslom megnézni a "Fasting and eating for health a medical doctor's program for conquering disease" című könyvet, valamint a youtube-on rákeresni "Alan Goldhamer" nevére.

Zb74 2017.03.31. 13:34:39

Nekem a leghosszabb nullkalóriás böjtöm 40 órás volt, vagyis egy napnál hosszabb, két napnál rövidebb, de kb. ilyen hosszúnak is terveztem (hétfőn kora este végeztem a vacsorával, és legközelebb szerda délelőtt ettem valamit). A kettő között csak vizet ittam, meg talán üres kávét, bár utóbbiból csak keveset. Simán bírtam volna tovább is, de ennyi időre terveztem. Ennyit mindenkinek gond nélkül ki kellene bírnia, hacsak nincs valami súlyos problémája a vércukorháztartásával. Már csak azért is, mert előfordulhat, hogy útközben valamilyen okból (áradás, havazás, taxisblokád stb.) napokra egy buszon/kocsiban/vonaton stb. ragadsz a nyílt pályán. Az, hogy te ilyen rövid időn belül konkrétan rosszul lettél, arra utal, hogy nem vagy teljesen egészséges.

A 2-3 napnál hosszabb nullkalóriás böjtöket ugyanakkor én sem tartom hasznosnak.

i.a.p. · http://napitaptudas.blog.hu/ 2017.03.31. 16:34:03

@Zb74: Szerintem inkább arra utal, hogy mentálisan kimerülten, elkapkodva nem jó ötlet böjtbe kezdeni. A rosszullét egy migrénes rohamhoz volt hasonló, csak rosszabb. Eleve nem tudom eldönteni, hogy a fejfájásnak a böjt volt az oka, vagy épphogy rontott rajta. Azt hiszem fel tudom mérni az általános egészségügyi állapotomat és erőlétemet..Nagyon jól bírom a 14-15 órás konyhai melót is, ahol szinte pár falatot van időm enni egész nap, akár több napon keresztül is. Mindezt úgy, hogy folyamatos kemény fizikai és mentális erőlétnek vagyok kitéve.

Nekem rossz tapasztalat volt az első böjt. Annyi "csodálatos" történet kering a neten a témában, nem árt, ha van egy negatív tapasztalat is. De mint írtam, megpróbálom újra. :)

szuks 2017.04.15. 15:46:11

@i.a.p.: www.youtube.com/watch?v=6FOBa_hfbRE&list=PLCtrwFf1Za2eMbRSsny-kYAmipB_Rtgc6
Ez nem egy "Neten keringő csodálatos történet" hanem egy üzemelő water only fasting center. Negatív hatások a videóban 23:11-től.

Kövesd a táptudatokat Facebookon!

A csapat

 

Papp Andrea
szerző, gasztrobiológus

Kedvenc alapanyag: gombák
Kedvenc étel: anyukám lebbencslevese

 

_____________________________________

Nagy-Lackó Balázs
régész, néprajzkutató

A táplálkozástörténeti témák és a népi táplálkozással kapcsolatos cikkek felelőse.

Kedvenc alapanyag: articsóka
Kedvenc étel: az otthoni vasárnapi tyúkhúsleves

 

_____________________________________

 Zsignár Attila
lektor, szerkesztő

Első osztályú troll távoltartó és ötletelő társ.

Kedvenc alapanyag: csicseriborsó
Kedvenc étel: görög saláta

_____________________________________

 Papp András
lektor, szerkesztő 

Első osztályú troll távoltartó és ötletelő társ. 

Kedvenc alapanyag: az általam gyűjtött gombák
Kedvenc étel: kapros-tejfölös zöldbableves kolbásszal

Címkék

#health2018 (1) adalékanyag (4) agrookologus (1) állattenyésztés (1) allergia (1) azsiaikaposzta (1) bélflóra (3) bio (2) biológia (20) cékla (1) coca-cola (1) csíra (1) csíráztatás (2) cukor (23) diéta (1) E-szám (1) édesítők (9) egészség (49) élelmiszerbiztonság (3) elhízás (1) érdekes (81) erdekes (2) eritrit (2) ételek (14) étrend (2) evolúció (1) extrém diéta (12) extrém gyümölcsök (1) fahéj (1) fehérje (9) fehérjés-zsíros (23) fehér kenyér (2) fenntarthatóság (19) fogápolás (1) fogorvos (2) foltok (1) folyadékbevitel (1) főzés (1) gabona (2) gasztrobiologia (1) gasztronómia (10) glikémiás index (5) glikogén (2) glükóz (4) glutén (4) gomba (1) gombatoxin (1) health2018 (1) hormonok (1) hús (6) infografika (1) interjú (2) kalcium (1) kalória (4) karantén (1) keményítő (3) kihívás (2) kókuszolaj (2) koleszterin (5) koronavirus (3) kovasz (1) kutatás (1) laktóz (2) leptin (1) leptinrezisztencia (1) low-carb (1) magyar (2) Marics Balázs (1) méregtelenítés (1) mese (1) mezőgazdaság (1) mikrobiologia (1) mitegyek (1) napitaptudas (1) napraforgóolaj (1) növényi alapú (1) nyílt levél (1) omega-3 (5) otthonmaradok (1) oxálsav (1) paleo (9) pálmaolaj (1) pH (1) rák (2) recept (2) régészet (4) spenót (1) spórolás (1) sport (1) sportolók (1) sporttáplálkozás (1) svajc (1) szénhidrát (14) szezonalis (1) szezonkert (1) takarmánytermesztés (1) találós kérdés (1) táplálkozástudomány (1) tej (5) telítetlen zsírsav (1) telített zsírsav (2) teszt (6) történelem (8) vega (1) vegán (1) vegetáriánus (1) vendéglátás (2) vendégposzt (1) vesekő (1) vita (1) vitamin (11) vizelet (1) x-aktak (1) xilit (3) zöldség (1) zöldség-gyümölcs (17) zsír (6) zsír/olaj (6) zurich (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása
http://napitaptudas.blog.hu/