"Külső" szőlőcukor forrás - "Belső" szőlőcukor forrás: A különbség Te vagy!
A szénhidrátokról szóló rovat 2. része
 
Mostanában eléggé divatos téma a szénhidrátok megvetése, sőt ellenségeknek kikiáltása. Számos ilyen szélsőségesen gondolkodó diéta állítja, hogy szénhidrátoktól hízunk el, leszünk betegek. Leegyszerűsítve azzal indokolják, hogy cukor lesz belőle. Konkrétan a glükóz nevű cukor. Hétköznapi nevén szőlőcukor. Vajon a glükóz az ellenségünk?

 
Az sajnos tény, hogy hajlamosak vagyunk feleslegesen sok szénhidrátot (annak is főleg az egyszerűbb cukor formáját) fogyasztani, és ez elhízáshoz, cukorbetegséghez stb. vezet.

De! A cukor önmagában nem méreg! A glükóz cukor gyakorlatilag a fejlettebb életformák létrejöttének és létezésének alapja. Még egy növény is azért csinálja az egész fotoszintézist, hogy fény segítségével glükózt, azt a bizonyos rettegett cukortípust állítsa elő. Anélkül ugyanis nem tudná felépíteni magát, pláne nem tudna szaporodni, hiszen nem lenne energiája. Valahol legyünk hálásak azért, hogy ahhoz a bizonyos cukorhoz, azon belül is glükózhoz tudunk jutni…

 
 
A növények is keményítő formájában raktároznak cukrot, ahogy mi is, csak nálunk inkább glikogénnek hívjuk. Lényegében a növényekben található keményítő sok-sok glükóz cukor molekula gombolyagszerűen összekapcsolva, valahogy így: 

 
A szervezetünkben található keményítő pedig, a glikogén (bővebben itt írtunk róla: Vajon "keményebb" egy testépítő? ) sok-sok glükóz cukor molekula összekapcsolva, valahogy így:

 
Elég hasonlóak....





Ugye hogy nincs nagy különbség? 

A lényeg a növényekben, és bennünk is ugyanaz. Ez a sokágú gombolyagforma. A különbség a cukor molekulák közötti kötésekben van, mivel állatokban és növényekben más-más „gombolyag” típust praktikusabb alkalmazni. A végső cél, mindkét esetben ugyan az: tárolni a cukrot úgy, hogy a raktár minél több végéről lehessen „lecsípni” belőle, ha a szükség úgy kívánja. Gyors és hatékony megoldás. A végeredmény ugyanaz a cukor: a glükóz. Ugyanígy néz ki, mindkét esetben:

 
A hangsúly az ENERGIÁN van. A glükóz ugyanis a leghatékonyabban használható energiahordozó vegyület (egy barátságos vegyület, nem az a csúnya fajta :) ). A zsíroknál például sokkal gyorsabban használható energiaforrás az emberi glükóz, vagy ha tetszik „cukortár”, a glikogén. A glikogénhez képest a zsír „lomhán” bomlik le, és ezt nem mindig érünk rá kivárni…
 
Gondoljunk csak bele. Ha futni, menekülni kell, vagy intenzíven tanulnunk, a szervezetünknek nincs ideje energiához jutni, amíg elkezdjük égetni a zsírt, kell valami gyors „étel” is a sejtjeinknek. Főleg az agynak és az izmoknak. Ilyen esetekben az adrenalin hormon indítja be a „cukorraktárak” kiürülését, hogy SOS energiához jussanak ezek a szervek. Persze ez a hatás nem csak pánikreakcióban alakul ki, hanem van egy sokkal kellemesebb szituációban is, például testmozgás, sportolás közben. Ehhez hozzájön még bizony a gondolkodás is, ami egy igen energiaigényes folyamat….sok glükóz kell hozzá. Természetesen nem helyettesíti a testmozgást. :) ! Önmagában gondolkodással nem érdemes fogyókúraként próbálkozni…
 
Persze kevésbé szerencsés esetben, például éhezés esetén is lebontjuk keményítőnket, a glikogént, hogy cukorhoz jussunk, de ez már más szabályozás alatt áll. Ha szerencsések vagyunk, és nem muszáj éheznünk a körülményeink miatt, lehetőleg próbáljuk meg másként égetni a cukrot. Nincs olyan élőlény, aki boldog, ha éhezik.  
 
De mi történik, hogy ha megesszük azt az adag szénhidrátot (keményítő, cukrok stb.)? Ekkor az inzulin hormon hatása érvényesül, ami megpróbálja a sok beérkezett energiát elosztani. Azonban, ha nem vagyunk sem fizikálisan, de még mentálisan sem eléggé aktívak, és épp nem „éhezünk”, akkor tele vagyunk glikogénnel, és ekkor jön a gond. Az inzulin arra ad utasítást, hogy csináljunk az értékes energiából, a cukorból zsírt. Jó lesz az még ínséges időkre… A fő probléma az, hogy glikogénraktárakkal ellentétben a zsírraktárakat sajnos tényleg addig lehet növeszteni, amíg bele nem halunk…
 
Lényeg a lényeg, a „külső” és a „belső” cukorforrásunknál nem a glükóz különbözik, hanem mi magunk! A glükóz nem az ellenségünk, csak máshogy reagálunk rá a körülményektől függően. (Természetesen vannak még más egyszerű cukrok a glükózon kívül, mint például a fruktóz vagy a galaktóz, de gyakorlatilag ezek is glükózzá vagy annak egy termékévé alakulnak át bennünk.)
 
Vajon az eddigiek alapján mikor a legoptimálisabb szénhidrátdúsabb, akár cukros ételeket is fogyasztani? Van ilyen helyzet egyáltalán? Van különbség cukor és cukor között? Katasztrófa-e, ha egy étel „cukorrá” bomlik le az emésztés során? Száműzzük a cukrokat, a kenyeret, tésztákat stb.? Hamarosan jön a folytatás, és megismerkedhettek a szénhidrátok gyakorlatiasabb oldalával. A megevésükkel. :)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://napitaptudas.blog.hu/api/trackback/id/tr298694024

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kövesd a táptudatokat Facebookon!

A csapat

 

Papp Andrea
szerző, gasztrobiológus

Kedvenc alapanyag: gombák
Kedvenc étel: anyukám lebbencslevese

 

_____________________________________

Nagy-Lackó Balázs
régész, néprajzkutató

A táplálkozástörténeti témák és a népi táplálkozással kapcsolatos cikkek felelőse.

Kedvenc alapanyag: articsóka
Kedvenc étel: az otthoni vasárnapi tyúkhúsleves

 

_____________________________________

 Zsignár Attila
lektor, szerkesztő

Első osztályú troll távoltartó és ötletelő társ.

Kedvenc alapanyag: csicseriborsó
Kedvenc étel: görög saláta

_____________________________________

 Papp András
lektor, szerkesztő 

Első osztályú troll távoltartó és ötletelő társ. 

Kedvenc alapanyag: az általam gyűjtött gombák
Kedvenc étel: kapros-tejfölös zöldbableves kolbásszal

http://napitaptudas.blog.hu/