3 élelmiszer, ami sosem volt B12-vitamin forrás (bár sokan azt hiszik)

rsz_14555067489_f2efbcaf94_z1.jpg

A B12-vitamin köztudottan segíti az idegrendszert, a véralvadási folyamatok, a sejtek anyagcseréjének megfelelő működését. A legtöbbünk biztosan hallotta vagy olvasta már, hogy az élesztő, a csíráztatott magvak, vagy a spirulina alga segíti a B12-vitamin pótlását a szervezetünk számára. Rossz hírünk van: ezek nem teljesen igaz állítások.

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet  ajánlás szerint egy átlag felnőttnek napi 2,5 μg B12-vitamint szükséges elfogyasztania (μg = mikrogramm, ami ugye a milligrammnak is az ezredrésze, magyarul egymilliomod gramm, egészen kevés). Amennyiben valaki egyáltalán nem fogyaszt semennyi állati eredetű terméket, a fent említett három élelmiszerrel ezt a nagyon keveset is lehetetlen fedezni. Érdekessg, hogy  a bélrendszerünkben élő baktériumok között is vannak fajok, amelyek előállítják. Egy adott szervezet vitaminigénye nagyon sok mindentől függ (alkati dolgok, életvitel stb.). Feltételezhetően ez a belső B12-vitamin-forrás alaphelyzetben nem lát el minket a szükséges vitaminmennyiséggel, mivel a vastagbélből nem szívódik fel érdemben ez a vitamin.

1. Élesztő

hellahulla.jpg

Élesztő Finnországban (kép: Hellahulla)

Egy darab klasszikus (5dkg-os) sütőélesztő 0,005 μg B12-vitamint tartalmaz. Ez azt jelenti, hogy 480 (!) darabot kellene megenni belőle, hogy fedezzük a 2,4 μg-ot. Egyébként egy 7 grammos szárított élesztő is csak 0,005 μg B12-vitamint tartalmaz. 

Különösen a vegán konyha által közkedvelt élesztőpehely valóban tartalmazhat számottevő B12-vitamint, azonban ez gyakorlatilag mesterségesen hozzáadott vitamin, nem pedig az élesztő alap B12-vitamin tartalmának köszönhető. Így aki esetleg ódzkodik minden dúsított, mesterségesen hozzáadott anyagokat tartalmazó élelmiszertől, az nem árt, ha tisztában van azzal, hogy az élesztőpehely pontosan egy ilyen termék.

2. Csíráztatott magvak

soybean-933026_960_720.jpg

Egy tál csíra

 

Növényi eredetű élelmiszerek nem valószínű, hogy tartalmaznak B12-vitamint, ideértve a csíráztatott magvakat is. A teljesség igénye nélkül:

A lucernacsíra B12-vitamin tartalma 0, mint ahogy a mungóbab csíráé, vagy a csíráztatott lencséé, de a búzacsíráé is.

3. Spirulina alga

arthrospira_02_400x256_homeherbs_co_uk.jpg

1243px-spirulina_tablets.jpg

Spirulina: ahogy a mikroszkóp, és ahogy a fogyasztó látja

A hivatkozásokra kattintva bárki ellenőrizheti, hogy a nyers és a szárított spirulina alga sem tartalmaz egy szemernyi B12-vitamint sem.

Egyéb tengeri algáknál kérdéses, hogy van-e bennük legalább inaktív vagy éppen pszeudo B12-vitamin. A nori lapban például egyes eredmények szerint lehet, hogy van némi B12-vitamin (ami jó hír a sushi-kedvelőknek), a mai hivatalos adatok szerint viszont egyáltalán nincs benne.

Amint látjuk, a kérdéskör azért nem a legegyszerűbb, és az állati eredetű élelmiszerek teljes elhagyása sem feltétlenül okoz törvényszerűen B12-vitamin-hiányt. Viszont úgy tűnik, az élesztő-, spirulina-, vagy csírabevitel sem oldja meg önmagában a problémát, főleg, ha valakinek a mesterségesen hozzáadott B12-vitamin is túl nagy kompromisszum.

A bejegyzés trackback címe:

https://napitaptudas.blog.hu/api/trackback/id/tr278843082

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hidroponi 2016.06.26. 15:15:04

"Ez egy újabb példa arra, hogy miért kell (főleg a magyar) Wikipédiát is óvatosan kezelni"

"Növényi eredetű élelmiszerek _nem valószínű_, hogy tartalmaznak B12-vitamint"

de azert egy egesz bejegyzes keszul errol a nem valoszinu dologrol amit egy nevesincs akarki irogat...

ez egy ujabb pelda miert kell kulonosen a magyar blogokat ovatosan kezelni...

2016.06.26. 16:23:58

csak nem ezeket a varázsszereket árulod? esetleg megvetted egész évre az adagot, és most próbálod győzködni a népet, hogy nem csináltál hűlyeséget? :) itt van forrás, lehet szépen olvasni, tudod az a kék betűs szöveg.

Punxsutawney Mormota 2016.06.26. 17:10:43

A vegánok szép lassan visszamásznak a fára, a hülye elméleteiket megdumálhatják a hegyi gorillákkal. Bár, még nekik is van annyi eszük, hogy próbálnak állati fehérjét magukhoz venni, hogy naponta ne 22 órán át kelljen növényt enniük.

Kornel Pipics 2016.06.26. 19:35:21

Eleve ellentmondással indul a cikk, ugyanis azt mondja hogy 3 dolog ami sosem volt B12 forrás, majd az élesztôről egyből leírja hogy van benne ( nem sok, de van)!!! Ilyen áltudományos forrásmegjelölés nélküli kuruzsló-újságírónak higgyünk??? Hahaha Amúgy azt elfelejtette leírni hogy a B12 egy baktérium, se nem állati se nem növényi! A napi ajánlott mennyiség ki által van ajánlva?? Általános által??? Hahaha nagy vicc ez a cikk! Meg aki írta!

dodonovics 2016.06.26. 21:44:09

@Kornel Pipics: tevedsz, a b12 nem egy bakterium, hanem koztudottan egy ketsziku, eukariota emlos...
Mars vissza az ovoda!
:D

i.a.p. · http://napitaptudas.blog.hu/ 2016.06.26. 22:20:48

Troll -> Modera. (Készül egy disclaimer az ilyen baromságok ellen/kedvéért)

szanalmas 2016.06.27. 00:44:19

Én eddig csak hisztis vegákkal találkoztam,, így már érthető!

vanRob 2016.06.27. 09:30:07

Megnéznék már egy vegán vs paleo csatát. :)

Dzsontra Volta 2016.06.27. 09:38:58

Még egyetlen olyan tartalmú kutatással sem találkoztam, ami bebizonyította volna, hogy az ember növényevő. Sajnos szüksége van a szervezetnek állati fehérjére is, rövid távon el lehet hagyni a húsevést, de hosszú távon vannak kellemetlen hatásai. Ha a szervezet működésében valamiből hiány mutatkozik, akkor elkezdi a belső készleteket feldolgozni, ilyenkor lehet izomsorvadást, csontritkulást kapni. Van egy elméletem, amit ugyan nem támaszt alá semmilyen kutatás, de a vérvegánok viselkedéséből nyilvánvaló, hogy egy kizárólag növényevő életmódot folytató embernél az első szerv, amit felhasznál a szervezetük a fehérjepótlásra az az agy.

Lángharcos 2016.06.27. 11:05:02

@Kornel Pipics: Egy olyan étel, amiből lehetetlen kinyerni a napi szükségletedet, az valóban nem számít forrásnak, mégha ki is mutatható belőle az anyag.

Továbbá a B12 egy vegyület. Messze van a baktériumtól.

Lángharcos 2016.06.27. 11:21:06

@Dzsontra Volta: Gondolj bele, hogy ezek az emberi tehenek esetenként ahhoz is ragaszkodnak, hogy alapvetően húsevő állatokat tartsanak - növényi koszton :(

petiblog13 2018.02.15. 05:10:48

Nos, nagyon erdekelne,hogyha igaz ez a sok allitas amit irtok, akkor az, aki 1 evtizede vegan (megcsak nem is vega), es profi edzo, szalkas izmokkal, tokeletes verkeppel, az hogyan lehetseges?
random google/fb talalat:

www.facebook.com/300585047065459/photos/a.310935156030448.1073741831.300585047065459/312530309204266/?type=3&theater

Az en ismerettsegi koromben is van tobb profi vegan sportolo, szinten tokeletes verkeppel. Az en verkepem is tokeletes, vegan etrenddel.

Szerintem a hozzaszolasok szemelyeskedes/guny/sajat tapasztalat/friss kutatas aranyat elnezve, jobban hasonlitotok egy agressziv dogmatikus torzsi szektahoz, vagy fotel kannibalokhoz, mint intelligens modern, homo sapiens sapiensekhez.

igazi vallasos feherje, meg b12 mitoszhivok vagytok.

de irok par tudomanyos tenyt is, csakhogy ne tudjatok abba kapaszkodni,hogy random irogatok, mert utanajarni ugysem fogtok a dolgoknak:

1. a B12 vitamin nagy resze tonkremegy fozes kozben, grillezes kozben pedig az osszes (hoppa).
meg amilyen olcso husokat vesztek, abban alig van B12, mivel az allatok eleg pocsek tapot kapnak, ergo pocsek, felszivodasrakeptelen vacak B12 jut el hozzatok
amugy sokminden masban is van kisebb vagy bizony nagyobb mennyisegben is:
Alpro kesudiotej,
Szojas termekek,
Tempeh,
Chia magban van B12 vitamin, ill:
savanyitott fermentalt etelekben van meg B12, mint savanyukaposzta,sorelesztopehely,savanyuuborka,joghurt,kecsketej,(bakteriumok allitjak itt elo),tojas ..
Spirulina Algaban is van B12 (es sokminden mas is(!) (ebben a legjobb a felszivodasi hatekonysag)).
Shiitake gomba,
inaktivalt etkezesi nemes elesztoben (cukornadbol -repamelaszbol szarmazo).

Ja, es a spirulina algaban eleg sok B12 van, ez sarlatan handabanda h nincs benne. csinaltunk tesztet minosegi bio spirulinaalgaval, es hemzsegett a B12tol.

de ha valaki lusta UTANAJARNI a dolgoknak, bio tojassargajabol, bio kecsketejbol,bio kecskesajtbol potolhatja.

Amugy csak halkan zarojelben suttogva kerdezem meg: mennyire isztok alkoholt es dohanyoztok? mert ha ezek ugy mennek rendszeresseggel, akkor a belfloratok egy hajlektalanehoz hasonlithato baleset helyzine kb, nagyjabol semmi sem szivodik fel, gyakorlatilag szenhidraton eltek.
2. feherje: (bio, friss, par szazalek szoras lehet a forras minosegetol fuggoen)
28% feherje van a nyers mandulaban pl (natur).
basmati rizs parolva: 9%
60-80% a spirulina algaban.
szarazbab 22%
lencse 26%
pekandio 19%
f.mogyoro 27%
mogyoro 28%
mak 20.5%
tokmag 34%
zabpehely 14%
mustar 60%
sargaborso 21%
es meg irhatnek sokat ;)
ennyit a feherjerol,meg a feherjemitoszotokrol

petiblog13 2018.02.15. 05:19:13

egyebkent ha mar tudomanyosak szeretnenk lenni, ha mar ti nem, akkor legalabb en leszek: atirom szepen a cimet, hogy relevans, es kompetens legyen:
3 elelmiszer, amiben a forras minosegetul fuggoen: vagy sosem talalsz B12 vitamint, vagy hemzseg a vitaminoktol.

ez a blog kb olyan hiteltelen altudomanyos bulvarszintu szennylap, mint a 444, origo, index, vagy a 888.

No, jot szorakoztam rajtatok, tovabbi jo EnOkosabbVagyokMintAHulyeVeganokAkikMajdTovbbelnekMintEnACigizosFotelJanizast! :)))

Kövesd a táptudatokat Facebookon!

A csapat

 

Papp Andrea
szerző, gasztrobiológus

Kedvenc alapanyag: gombák
Kedvenc étel: anyukám lebbencslevese

 

_____________________________________

Nagy-Lackó Balázs
régész, néprajzkutató

A táplálkozástörténeti témák és a népi táplálkozással kapcsolatos cikkek felelőse.

Kedvenc alapanyag: articsóka
Kedvenc étel: az otthoni vasárnapi tyúkhúsleves

 

_____________________________________

 Zsignár Attila
lektor, szerkesztő

Első osztályú troll távoltartó és ötletelő társ.

Kedvenc alapanyag: csicseriborsó
Kedvenc étel: görög saláta

_____________________________________

 Papp András
lektor, szerkesztő 

Első osztályú troll távoltartó és ötletelő társ. 

Kedvenc alapanyag: az általam gyűjtött gombák
Kedvenc étel: kapros-tejfölös zöldbableves kolbásszal

Címkék

#health2018 (1) adalékanyag (4) állattenyésztés (1) allergia (1) bélflóra (3) bio (2) biológia (19) cékla (1) coca-cola (1) csíra (1) csíráztatás (2) cukor (23) diéta (1) E-szám (1) édesítők (9) egészség (49) élelmiszerbiztonság (2) elhízás (1) érdekes (80) eritrit (2) ételek (14) étrend (2) evolúció (1) extrém diéta (12) extrém gyümölcsök (1) fahéj (1) fehérje (9) fehérjés-zsíros (23) fehér kenyér (2) fenntarthatóság (19) fogápolás (1) fogorvos (2) folyadékbevitel (1) főzés (1) gabona (2) gasztronómia (10) glikémiás index (5) glikogén (2) glükóz (4) glutén (4) gomba (1) gombatoxin (1) health2018 (1) hormonok (1) hús (6) interjú (2) kalcium (1) kalória (4) keményítő (3) kihívás (2) kókuszolaj (2) koleszterin (5) kutatás (1) laktóz (2) leptin (1) leptinrezisztencia (1) low-carb (1) magyar (2) Marics Balázs (1) méregtelenítés (1) mese (1) mezőgazdaság (1) napraforgóolaj (1) növényi alapú (1) nyílt levél (1) omega-3 (5) oxálsav (1) paleo (9) pálmaolaj (1) pH (1) rák (2) recept (1) régészet (4) spenót (1) spórolás (1) sport (1) sportolók (1) sporttáplálkozás (1) szénhidrát (14) takarmánytermesztés (1) találós kérdés (1) táplálkozástudomány (1) tej (5) telítetlen zsírsav (1) telített zsírsav (2) teszt (6) történelem (8) vega (1) vegán (1) vegetáriánus (1) vendéglátás (2) vendégposzt (1) vesekő (1) vita (1) vitamin (11) vizelet (1) xilit (3) zöldség (1) zöldség-gyümölcs (17) zsír (6) zsír/olaj (6) Címkefelhő
http://napitaptudas.blog.hu/