Márton-nap és a libák

erfurt_martinstag.jpg

November 11-én az ókor vége óta tisztelt, pannóniai, azaz a mai Magyarország területéről származó Tours-i Szent Mártonról emlékezünk. E naphoz számtalan középkori – sőt, gyakran még régebbi eredetű – népszokás, hiedelem, és mint az lenni szokott, étkezési szokás is kötődik. De vajon mi köze van mindennek a libákhoz? A libáknak a lidérchez és vele együtt a rémálmokhoz? És végül mivel is érdemelték ki ezek a szerencsétlen állatok, hogy egyesek csak úgy pusztakézzel leszaggassák a fejük, miközben fejjel lefele csüngenek egy kötélszáron?

Az a bizonyos árulkodó gágogás

Szent Márton történetének egyik legismertebb jelenete, amikor is a szerény és mindenféle hatalmi hívságoktól tartózkodó Márton az őt püspökül választók elől elbújik. De csak addig marad rejtve, amíg  az Úr akaratát beteljesíteni kész libák búvóhelye köré nem gyűlnek. Ekkor hangos gágogásukkal  elárulják az egybegyűlteknek a nem túl karrierista szent hollétét.

Szent Márton (Martinus) Kr. u. 316. év körűl született Sabariában, a  mostani Magyarország  ama városában, mely ma Kőszeg* néven ismeretes. Fiatal korában, Konstantin és Julián  császárok  alatt  katonáskodott, s a római hadseregben előkelőbb tiszti rangot  viselt.  Később, Galliába jővén, a keresztény hitre tért át, s a katonai egyenruhát, a papi talárral cserélte föl. E minőségében példányképe vala az erények gyakorlásának. Élettörténetében olvassuk, hogy még mint pogány katona, egy Ízben, Amiens város kapuja előtt megosztotta köpenyét egy mezítelen koldussal, s még azon éjjel megjelent álmában a názáreti  Jézus, e katonaköpenybe  burkolva. Márton az egyszerű istenszolgája, épen e jámbor és istenfélő életénél fogva, toursi érsekké lőn megválasztva, 375-ben- Kr. u. De alázatosságában és szerénységében annyira ment, hogy a fényes követség elől, mely őt érseki székbe volt viendő, — elbújt, s egy lúdfélszerbe vonta meg magát. De ekkor a ludak jogos palotájuk illetéktelen inváziója miatt oly rettenetes gágogást  vínek véghez, mint őseik egykor a római kapitóliumon, amelylyel aztán elárulták szent Márton  rejtekhelyét,  kinek azontúl a „lud“ lön a symbolikus állata. Szent Márton Kr. u. 400 év körül halt meg.” – Eger (hetilap) 1891. évi 46. szám.

* Sabaria (Savaria) valójában a mai Szombathely

jona_sg_busskirch_st_martin_2010-11-06_16-21-14.JPG 

Márton annak a Római Birodalomnak volt a szülöttje, mely maga is igen sokat köszönhetett e madarak hangjának: a még csak szerény városka, nem pedig ókori metropolisként ragyogó Róma a kelta (gall) seregek betörését nyögte éppen, mikor is egyik főistenünk, Juno templomának szent libáinak gágogása mentette meg a város kincseit (is) őrző Capitoliumot a pusztulástól.

A gallusok (…) olyan csendben értek fel a tetőre, hogy nemcsak az őrséget, de még az éjszakai zajokra oly érzékeny állatokat, a kutyákat se riasztották fel; csak a ludakat nem tudták becsapni, melyeket a védők, mint Iuno szent állatait, még a nagy éhezésben is megkímélték. S ez mentette meg a fellegvárat, mert ahogy a ludak elkezdtek gágogni és szárnyukkal csapkodni, egy kiváló harcos, M. Manlius aki három évvel előbb volt consul, fegyvert ragadva és társait fegyverbe szólítva odarohan, s míg társai haboznak, a gallus harcost, aki már a csúcson állt, pajzsára mért ütéssel a mélybe taszítja.”

Livius 5. könyv. 47. rész

Talán nem véletlen egybeesés ez sem, ahogy az sem, hogy Márton legionárius volt, harcos és katona, kinek pogány társai ahhoz a Mars istenhez imádkoztak, kinek történetesen pont a libák voltak szent állatai. Ugyanis a liba harcias jószág, mellyel házőrzőként találkozunk már a régi görögöknél is.

"Volt egy lúdjuk, a kis kunyhó őrzője, egyetlen,

ezt a lakók le akarták vágni az égilakóknak;

fürge a lúd, repdes, fárasztja a két öregembert,

játssza ki őket igen hosszan, s fut az égilakókhoz

végülis oltalomért: mire ők tiltják leölését.”

(Ovidius: Metamorphoses 8. könyv)

Baucis és Philemon görög mondájában, az idős szegény házaspárhoz inkognitóban betérő isteneket (Zeuszt és Hermészt) egyetlen házőrző libájuk feltálalásával szándékoznak megvendégelni. E mese egyúttal arra is fényt vet számunkra, hogy a liba már klasszikus korokban is ínyencségnek, istenekhez méltó fogásnak számított.

restout.jpgJean-Bernard Restout (1732-1797): Philemon és Baucis megvendégeli és elszállásolja Jupitert (Zeuszt) és Mercurius-t (Hermészt).

Óh, szentséges madár!

Közismert, hogy a Márton-napi libaevés és lampionos felvonulások hazánkban elsősorban a sváb településekhez köthetőek. Jó magam is egy ilyen, németajkú lakosokkal is rendelkező városból származom.

bundesarchiv_bild_194-0273-45_sankt_martinszug.jpgMárton-napi lampionos felvonulás Németországban 1949-ben.

Bár a szokás elsősorban a katolikus „germán” vidékeken – Flandriában, Svájc és Németország katolikus részein, Ausztriában – lelhető fel, gyökere a kereszténység felvétele előtti időkben keresendő. A novemberi Márton-napi szokások a nyár és a tél (a Nap és a Sötétség) küzdelmét jelképező ősgermán Wodan(Odin)-kultusz körébe tartoznak. Ezek a hajdani ünnepek az időisten köré csoportosultak, és a liba itt áldozati állatként fordult elő (Jó példa erre a Márton napkor leölt liba mellcsontjának idő(járás)jósló szerepe a németeknél: ha a csont fehér, hideg havas lesz a tél, ha „piros”, akkor enyhe, latyakos).

das_festliche_jahr_img383_das_martinsfest_in_dusseldorf.jpgMárton-nap Düsseldorfban (1863)

Márton-nap maga is átmenet a nyári időszakból a télibe, ekkor érnek véget a mezőgazdasági munkák, haza hajtják az állatokat. Nem lehet véletlen, hogy éppen egy amolyan „átmeneti” madarat kötünk, hozzá, mint a libát/ludat, mely vízi madárként köti össze a szárazat a vizet és az eget, és mely vonulásával a különféle tájakat. Előbbi tulajdonsága tette Gebbé, ókori egyiptomi Föld-istenné, utóbbi a különböző finn-ugor népek Világteremtő madarává. Akár lúd lehet az indiai filozófiai írások hamsa vízimadara is, mely gyakran az individuális lelket szimbolizálja szemben az univerzális lélekkel. 

220px-geb_svg_1.pngGeb egyiptomi isten, fején a lúddal

Gúnárnyakszakítás

A liba tehát az istenek állata, mint ilyen fenséges és egyúttal áldozati madár is. A görögök harcias szűz istennőjüknek, Artemisznek áldoztak vele, meg persze a saját jó ízlésüknek: már Plinius (i. e. 23-79) is a gazdagok elesége, Cato (i. e. 245-149) és Juvenalis (i. sz. 40-140) színes leírásokat közölnek a gazdagok liba-lakomá(j)iról. Horatius (i. e. 65-8) szerint a római „ínyesmesterek” a liba májának ízéből ki tudták következtetni, hogy szárított vagy friss fügével hizlalták-e. A rómaiak egyéb iránt liszt, tej és méz keverékével is etették eme szárnyasaikat.

stele_plangon_glyptothek_munich_199.jpgKislány sírja (Athén i. e. 310)

A pogány áldozat él tovább a gúnárnyakszakítás németes hagyományában is, melyet aztán egyes helyeken a 19. században már a magyarság is átvett. Ennek több változata is ismert, de általában egyfajta erőpróba állt a háttérben: a gúnárt többnyire fejjel lefelé két ház között az út felett kikötötték és az arra vágtató legénynek pusztakézzel megkellett próbálnia letépni a fejét, avagy karddal levágni. Némileg kíméletesebb változata is ismert, mikor is a gúnárt „csak” kardpengével „meglegyezgették”, hogy ijedségének hangos gágogással adjon hangot, avagy mikor a legénynek magát az állatot – és nem a fejét – kellett hóna alá kapnia és azzal társai elől megfutnia. Az Életképek 1844. évi száma a miskolci mészároslegények mesterré avatása kapcsán említi a szokást. A mészároslegények e szokása a farsangi mulatságokhoz kötődően Zólyomról is ismert, a brassói szászoknál lakodalmas szokásként említik.

remington_a_gander-pull.jpgFredric Remington: Gúnárnyakszakítás. 19. század, Nyugat-Virginia

Nyalánkság és gúnárság

Ki a legnagyobb úr a szentek között? Szent Márton, mert lóháton jár – tartja a régi magyar mondás. Márpedig Márton akkora nagyúr, hogy jöttét bizony nagy lakomákkal illett ünnepelni már a középkortól (Quadragesima Sancti Martini – az utolsó 40 napot jelentette a középkorban a böjt előtt, így nyugat-európában nagy habzsolással töltötték ezt az időszakot).A Márton-naphoz a katolikus vidékeken szerte Európában más-más fogások kötődnek. Ami a Kárpát-medencében a libasült, az Lengyelországban egy édes kifli, a Portugáloknál a sült gesztenye vagy Svájcban a disznósült. A Horvátoknak és Szlovéneknek is megvan a maguk Márton-napi libás ételük. Ezen – és gyakran az ezt követő napokban is – a nép összeült és nagy eszem-iszomban elpusztították mindazt az étket, amit télire már nem tartósíthattak. Ugyanekkor nyílt lehetőség hagyományosan az újbor megkóstolására is. Ez a jó szokás nyilván sokaknak szolgált a kellemes éji szunyókálást felbolygató gyomorrontással is. Már pedig a rossz gyomor rossz álmokhoz vezet, ahogy az is, ha az ember mellkasára egy lidérc telepedett: ez volna a lidércnyomás, a lidércnyomásos álmok felelőse. 

1280px-john_henry_fuseli_the_nightmare.JPGLidércnyomás (Henry Fuseli 1781: Rémálom)

Bizonyos magyar tájegységeinken a lidércet lúdvérc néven emlegetik, fekete kis liba vagy más madár alakjában jelenítik meg, mely rossz esetben hazáig kísér az éjszakában, hogy másnap hirtelen halálodat leljed, míg jó esetben magadnak nevelted és minden kívánságod teljesíti a kedves (avagy az is meglehet, hogy magányodban ördögi szeretőre találsz benne, persze olyankor emberi képet ölt magára, és nem marad meg tollas jószágnak, legfeljebb csak a lába…). Ez a varázsos lúd aztán a lakoma végén az éjben szépen megviselt gyomrodra telepszik, minek során aztán éppen úgy megriaszthat téged, mint az a bizonyos gágogás a bujdosó Mártont is…

Képek forrása: Wikipédia

Szerző: Nagy Balász, régész

Ha még nem töltötted ki a Márton-napi kvízünket most megteheted: Márton-napi kvíz

A bejegyzés trackback címe:

https://napitaptudas.blog.hu/api/trackback/id/tr8813231463

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A nép fia 2017.11.11. 16:59:30

A cikk nagyon érdekes, de könyörgöm, hogy lehet ennyi hibát véteni az írásban? Ez most nem a szokásos nyelvtannáciskodás, ez a blogbejegyzés egyszerűen hemzseg a nyelvtani és stilisztikai hibáktól! Általános harmadik osztály szintjét nem üti meg... komolyan, még az Index.hu szintjét sem hozza.

A nép fia 2017.11.11. 16:59:31

A cikk nagyon érdekes, de könyörgöm, hogy lehet ennyi hibát véteni az írásban? Ez most nem a szokásos nyelvtannáciskodás, ez a blogbejegyzés egyszerűen hemzseg a nyelvtani és stilisztikai hibáktól! Általános harmadik osztály szintjét nem üti meg... komolyan, még az Index.hu szintjét sem hozza.

t74 2017.11.11. 20:53:45

"...a lúd Szent Mártonhoz kapcsolódó vallási szövegekben, életrajzokban és legendákban nem szerepel. Megjelenése legkorábban a XII. századtól bizonyítható, esetleg a szent vallásos tiszteletével kapcsolatban. Észak-Németországban és Észak-Rajna-vidékén terjedt el az ünneppel kapcsolatos mulatságokon énekelt dalokban, de egy-egy esetben feltûnik a könyvfestészetben és Szent Mártonhoz kapcsolódó egyéb szokásokban is. A Márton-napi mulatságokon, amint azt a dalok tanúsítják, a lúd olyan kiemelt szerephez jutott, ami egyedül az étkezési szokásból aligha magyarázható.
A lúdnak ez a jelentôsége a népi hiedelemvilágnak abból a rétegébôl származik, amelyben a ludakhoz kapcsolódó pogány maradványok egy része megôrzôdött. Martinust a katonai múltja és a Marsból képzett neve alapján a népi mulatságokban a római Marssal azonosított germán istennel kapcsolták össze. A római császárkori emlékeken a Mars Thincsus mellett álló lúd a kora középkor folyamán, részleteiben ma már meg nem állapítható úton és módon a jól ismert és népszerû szenthez tapadt, amit a külsô körülménynek: az ôszi Szent Márton-nap körüli vallásos tisztelet és a profán szokások elôsegítettek. Késôbb, a XV. század végén a lúd, már „élô állapotban” a szent ábrázolásai mellé került." - Tóth Endre: Szent Márton lúdja (A múltnak kútja).
A libának (ludaknak) tehát eredetileg nem volt túl sok közük Martinushoz, azaz Szent Mártonhoz.

gigabursch 2017.11.12. 04:04:27

A szabarok fővárosa Szabária.
De kik is azok a szabarok???

Mindenesetre akkor sem lehetett senki sem csak úgy "mindenekfeletti" a saját hazájában

i.a.p. · http://napitaptudas.blog.hu/ 2017.11.14. 09:37:50

@A nép fia: Örülünk, hogy tetszik a poszt! :) Azok nem helyesírási és stilisztikai hibák, hanem az idézett szerző idejében használt nyelvezet és szóhasználat.

Kövesd a táptudatokat Facebookon!

A csapat

 

Papp Andrea
szerző, gasztrobiológus

Kedvenc alapanyag: gombák
Kedvenc étel: anyukám lebbencslevese

 

_____________________________________

Nagy-Lackó Balázs
régész, néprajzkutató

A táplálkozástörténeti témák és a népi táplálkozással kapcsolatos cikkek felelőse.

Kedvenc alapanyag: articsóka
Kedvenc étel: az otthoni vasárnapi tyúkhúsleves

 

_____________________________________

 Zsignár Attila
lektor, szerkesztő

Első osztályú troll távoltartó és ötletelő társ.

Kedvenc alapanyag: csicseriborsó
Kedvenc étel: görög saláta

_____________________________________

 Papp András
lektor, szerkesztő 

Első osztályú troll távoltartó és ötletelő társ. 

Kedvenc alapanyag: az általam gyűjtött gombák
Kedvenc étel: kapros-tejfölös zöldbableves kolbásszal

http://napitaptudas.blog.hu/