Húsevés: pro és kontra

abstract-1238650_960_720.jpg

Együnk-e húst? Vajon rákot okoz-e a kolbász? Miben van igazuk a vegetáriánusoknak/vegánoknak, és mit tanulhatunk a paleósoktól? Mikor lehet kockázatos a húsfogyasztás? Megpróbáljuk szélsőségektől mentesen és objektíven összeszedni, vajon mi értelme létezik a húsevésnek, és milyen veszélyeket rejthet magában.

Húha, megint egy vitatható téma, ami ráadásul kommentelhető is - trollok, nemgondolkodók, fanatikusok stb. kíméljenek...!

Egészségtelen-e a húsfogyasztás? Nem. Önmagában a húsevés nem egészségtelen. Mint ahogy teljesen egészséges életet lehet élni hús nélkül is. Az Amerikai Dietetikus Szövetség 2009-ben például biztonságosnak nyilvánította a megfelelően kivitelezett (!) vegetáriánus vagy akár vegán étrendet. De nem egészségesebbek, mint a mindenevő étrend! Ha eszik húst az ember, ha nem, ugyanúgy meg tud betegedni, legfeljebb más és már betegségekre lesz hajlamos. Kész, nem tudom, miért vitatkoznak ezen emberek. Mindennek van veszélye, ha nem jól csinálja az ember. És hát ugye akkor sem leszünk halhatatlanok, ha mindent jól csinálunk…

Brit tudósok 17 éven keresztül követtek nyomon egészségtudatos vegetáriánusokat és egészségtudatos mindenevőket, és bizony egyik tábor sem volt egészségesebb a másiknál. Abba is gondoljunk bele, hogy sok olyan kutatás eredménye, melyben a vegetáriánus étrend bizonyul egészségesebbnek a mindenevéssel szemben, annak köszönhető, hogy a vegetáriánusok általánosságban amúgy is egészségtudatosabbak... Nem fair (sőt, ésszerűtlen és tudománytalan) egy random nem-egészségtudatos mindenevő csoporttal összehasonlítani őket, ahogy az sokszor meg is történik.

Spirituális értelemben véve, hogy egészségtelen-e a húsfogyasztás… nos azt hiszem ez pláne mindenkinek a magánügye. Régen rossz, ha egyesek szerint az mutatja meg ki mennyire etikus vagy empatikus, hogy eszik-e húst vagy sem. Aki „képes megenni egy állatot”, az rosszabb ember? Ugyan! Az állatok megevésének ugyanúgy tulajdoníthat valaki negatív karmát, vagy akár örülhet neki, hogy átszáll bele az élőlény életereje, de lehet valaki számára a kérdés semleges is. Én mindegyik elképzelésben látok fantáziát, és meghagynám, hogy mindenki maga döntsön erről, anélkül, hogy hülyének/szemétládának nézi a másikat, aki nem érti meg épp az ő magasztos gondolatait vagy racionális szemléletét a dologgal kapcsolatban.

Mitől egészséges húst fogyasztani?

A húsnak ezek a legkiemelkedőbb egészséges tulajdonságai:

  • magas minőségű fehérjék: az állati eredetű termékekben, különösen a húsfélékben, igen sok fehérje van. Persze bármekkora fehérjemennyiséget be lehet vinni növényi étrenddel is, de az állati fehérjék jelentős mennyiséget tartalmaznak úgynevezett esszenciális aminosavakból, amelyeket a szervezetünk nem tud előállítani. Növényekben is vannak ilyenek, de általánosságban jelentősen kevesebb (kivéve pl. szója). Ezért az állati eredetű fehérjéket teljes értékű fehérjéknek nevezzük. Ez azt is jelenti, hogy húsokból kevesebbet kell elfogyasztanunk, mint növényekből, hogy minden esszenciális aminosavat letudjunk. Nyilván ez még nem jelenti azt, hogy muszáj húst enni.

Egy vegán testépítő bemutatja milyen szuper növényi fehérjeforrásokkal táplálkozik

  • B-12 vitamin: igazából ez az egyetlen vitamin, amit megfelelő mennyiségben tényleg csak állati eredetű táplálékkal tudunk bevinni a szervezetünkbe. Azonban ez is inkább a belsőségekben található meg. Csak egy példa. A csirkemell mostanában (is) igazi sztárnak számít, fincsi is, de 10 dkg sült csirkemellben mindössze 6%-a található meg az átlag felnőtt számára javasolt napi B12-vitamin adagnak (RDA), ugyanennyi párolt csirkemájban pedig 281%-a. Egy 10 dkg-os sült pontyszeletben pedig a B12-vitamin RDA 25%-a található meg. Igazából egy nagyobb buggyantott tojásban is több B12-vitamin van (az RDA 11%-a), mint 10 deka sült csirkemellben. B-12 vitamin amúgy nincs egy csomó kajában, amiről sokan azt hiszik, hogy van. Erről már ITT írtunk. 

    Természetesen egyéb vitaminokban is gazdagok a húsfélék, azonban a legtöbbel tényleg képesek vagyunk megfelelően ellátni magunkat még egy jól összeállított vegetáriánus/vegán étrend mellett is. Ilyenkor azért általában szükség lehet dúsított élelmiszerekre, étrend-kiegészítőkre.

  • Folát: a folát egy kifejezetten olyan vitamin, amit növényi táplálékkal ugyan lehet fedezni (pl. spenót, hüvelyesek), de állati eredetű táplálékokban, különösen belsőségekben van igazán jelentős mértékben jelen. Ráadásul számolni kell azzal, hogy a növényi eredetű folát hasznosulása úgymond nehézkesebb. (A csirkemell-csirkemáj összehasonlításnál maradva 10 dkg sült csirkemell mindössze 1%-át ha fedezi a napi javasolt folát adagnak, míg 10 dkg párolt csirkemáj 144%-át!).

  • Vas: alapesetben a szervezetünk számára szükséges ásványi anyagokat is tudjuk fedezni húsfogyasztás nélkül is. Leginkább a vasat szokták emlegetni a hús ásványi anyagjaként. A belsőségek valóban kiemelkedően vas-gazdag élelmiszerek, viszont ez a színhúsokról nem feltétlen mondható el, még a steakről sem. Most már nem mosom le magamról, hogy lenézem a csirkemellet, de lássuk újra ezt a példát. 10 dkg sült csirkemellben csupán 6%-a található meg a napi vasadagunknak (RDA), ugyan ennyi párolt csirkemájban viszont 65%-a.
    stir-fried_chicken_liver_and_gizzard_howrah_2015-04-19_8205.JPGA jó minőségű állati májból egy csirkemell-sütésnyi idő alatt isteni kaják varázsolhatóak, és kevesebb, mint fele annyiba kerül!

    A tévhitekkel ellentétben a vas a növényi eredetű élelmiszerekből is felszívódik, különösen, ha C-vitaminnal gazdag élelmiszerekkel fogyasztjuk együtt a vas-gazdag növényeket, például a szárazhüvelyeseket (babot, lencsét stb.). A vasfelszívódást gátolhatják a növényekben található vegyületek pl. fitátok, polifenolok, azonban ezek hőkezelés hatására bomlanak.

A húsok egyéb hasznos anyagai, a teljesség igénye nélkül:

  • Kreatin: lényegében csak állati eredetű táplálékban található meg, viszont elő tudjuk mi magunk is állítani. Ez egy magas nitrogéntartalmú szerves sav, mely az izmok és az agy energiatermelésében játszik kulcsfontosságú szerepet.
  • Karnozin: egy antioxidáns tulajdonsággal bíró dipeptid, mely csak állati eredetű táplálékokban található meg, viszont a szervezetünk szintén össze tudja magától rakni.
  • DHA/EPA: az omega-3 zsírsavak azon fajtái, melyek kizárólag állati eredetű élelmiszerekben találhatóak meg. Támogatják a szív-és érrendszert, az idegrendszert a megfelelő immunrendszert stb. A növényekben megtalálható omega-3 zsírsav-típusokból a szervezetünk elő tudja állítani, viszont csak csekély mértékben. Húsfélék közül is a halakat részesítsd előnyben, ha ezekre az esszenciális zsírsavakra vágysz. Azonban újabb kutatások szerint, nagyon valószínű, hogy a növényekben megtalálható omega-3 zsírsav-típus, elsősorban az alfa-linolénsav, is kifejti az omega-3 zsírsavaknak tulajdonított pozitív hatásokat, nem csak az EPA és a DHA ahogy korábban gondolták.Tehát ezek miatt sem kell húst hússal enni.

Most nyilván mondhatnám még, hogy a hús low-carb meg hasonlók, de az kb. olyan lenne, mintha a vizet reklámoznánk azzal, hogy gluténmentes.

A húsfogyasztás főbb egészségügyi kockázatai

Ha túlzásba visszük a húsfogyasztást, annak természetesen lehetnek egészségügyi kockázatai.Ez nyilván függ például attól, hogy milyen húsról beszélünk, milyen konyhatechnológiával készült el, függ az egyéni genetikától, életmódtól stb. Lássuk, általánosságban mégis mik lehetnek ezek.

De mégis mi számít túl soknak? Az alábbi kutatások alapján mindenképp gondold át húsfogyasztási szokásaidat, ha megeszel minden nap:

10 szelet kolbászt (ráadásul vékonyabb szeletekre kell gondolni)

és/vagy

2-5 szelet felvágottat, sonkát (szeletvastagságtól függően, de azért ez nem sok)

és/vagy

1 fél pár virslit

és/vagy

5-10 dkg nem feldolgozott vörös húst, marha, sertés, bárány (itt mindenre kell gondolni, ami nem szárnyas vagy hal), tehát …

…magyarul, minden nap enni egy adag bármilyen feldolgozott és/vagy vörös húst nem feltétlenül kafa.

continental_meat_platter.JPG

Ha már valamiről lemondanánk húsáruk terén, akkor nyugodtan kezdjük a feldolgozottakkal!

Szív-és érrendszeri problémák: elsősorban a túlzott vörös hús (jelen esetben minden, ami nem hal és szárnyas) és feldolgozott hústermék (kolbász, szalonna, felvágottak, virsli és társaik) fogyasztása elősegítheti a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulását.Egy 2010-es tanulmány például összegezte 20 addigi komoly kutatás eredményeit a témában. Arra jutottak, hogy aki rendszeresen elfogyaszt napi 50 g feldolgozott húsárut, annál 42%-al nagyobb eséllyel alakulhat ki szívroham.

Vastagbél- és végbélrák: a túlzott vörös hús- és feldolgozott hústermék-fogyasztás növeli a vastagbél- és végbélrák kialakulásának kockázatát. Egy 24 tanulmányt összegző cikk szerint 17-18%-al nagyobb az esélye a vastag és végbélrák kialakulásának, ha minden nap elfogyasztunk napi 10 dkg vörös húst és/vagy feldolgozott húsárut. Persze akad hasonló kutatás, ami kevésbé találta vészesnek a helyzetet, azonban ezt több hústerméket gyártó cég szponzorálta… Hm.

2-es típusú cukorbetegség: az ember azt gondolná, hogy csak a gonosz szénhidrátok tehetnek a cukorbetegségről. Pedig egyáltalán nem! Akkor is nagyobb az esélyünk a 2-es típusú cukorbetegség kialakulására, ha ész nélkül eszünk vörös húst és feldolgozott hústermékeket. Egy Európában végzett, 12 éves és 2013-ban publikált kutatás alapján, ha minden nap megeszünk 5 dkg feldolgozott hústerméket, akkor 12%-al nagyobb az esélye hogy kialakul nálunk a 2-es típusú cukorbaj. Vörös húsok esetében ez a növekedés csak 8%.

Köszvény: a köszvény ízületi gyulladásos betegség, melynek jellegzetes tünete az ízületi fájdalom és a nagylábujjon megjelenő bütyök. A problémát az okozza, hogy a szervezetben felhalmozódik a húgysav, ami a purin gazdag táplálkozás következménye is lehet. Különösen a belsőségek és a vörös húsok dúskálnak purinokban, így érdemes csínján bánni velük.

podagra.jpg

A köszvény jellegzetes tünete, a podagra. Fájó, gyulladt bütyökszerű dudor, elsősorban a nagylábujj ízületeinél. 

A csirkehús és a halhús se tökéletes: a nyers vagy nem megfelelően hőkezelt szárnyashús egyes bakteriális és vírusos fertőzések jellegzetes melegágya, figyelmeztet a FAO, ráadásul a nyers csirkehús felületén lévő baktériumokkal is óvatosan kell bánni. A tengeri halakban pedig köztudottan felhalmozódnak egyes nehézfémek. Azért azt hozzátenném, hogy mindegyik problémával szembesülhetünk kizárólag növényi táplálékok fogyasztása mellett is!

germ-vision-square.jpg

"Ha látnánk a mikrobákat, látszana, hogy a baromfi mosásával baktériumok fröcskölnek szét mindenhova: ránk, a konyhára és a többi ételre." forrás: drexel.edu

De mi van azzal a sok hormonnal és antibiotikummal?

Hihetetlen, milyen szinten túldramatizálják néhányan ezt a dolgot, összemosva az USA állattenyésztési gyakorlatát az itthonival. Most erre nem térnék ki, már megtették helyettem. Akit érdekel a téma, olvassa el a Pleva Györggyel (a NÉBIH aka Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóságának vezetője), készült idei riportot a témában: Antibiotikum a húsiparban? Összefoglalva a lényeget, és elolvasva az illetékes jogszabályokat, Magyarországon (és az EU egész területén) hozamfokozás céljából nem adhatnak gyógyszerek az állatoknak. Csak adott, bevizsgált antibiotikumokat lehet alkalmazni gyógyítás és megelőzés céljából. Olyan hormonkészítmény, amely felhalmozódik, nem adható. Bármilyen gyógyszert kapott az állat, szigorúan nyomon kell követni utána, csak a kiürülési idő leteltével vágható le, és ellenőrizni kell a gyógyszermaradványok esetleges meglétét.

Én nem mondom, hogy nem lehetnek kiskapuk, nem szegheti meg valaki a törvényt, de egyrészt azért a paranoiának is van határa, másrészt ez nem biztos, hogy az általában vett húsos étrend témájába tartozik.

Na, most akkor mennyi húst együnk? Nagyon úgy néz ki, hogy egy átlagembernek nem kell mindennap húst ennie, hogy egészséges és fitt legyen, micsoda meglepetés! De még egy sportolónak se (lásd vega/vegán sportolók, testépítők). A paleo diéta egyébként nagyon helyesen reklámozza a belsőségeket (ezek az igazi vas, B12 vitamin, folsav, A-vitamin, D-vitamin stb. bombák, nem a színhús), nagyon értékes részek ezek, ismerkedjünk meg velük is! Ráadásul ezzel is környezettudatosabban táplálkozunk, mivel több részét is megesszük az állatoknak, és még olcsóak is. A feldolgozott hústermékeket pedig inkább kerüljük! Természetesen nem okoz a kolbász vagy a szalonna instant rákot, de ha minden áldott nap eszünk belőlük egy "emberes" adaggal, valóban nagyobb az esélyünk pl. a vastagbélrák kialakulására.

A jelenlegi általános húsfogyasztási trend nem fenntartható, és iszonyatosan megterheli a környezetet, ez tény, ráadásul nem túl állatbarát. Ha minden nap eszel húst, tényleg érdemes meggondolnod, ki tudsz-e hagyni heti 1-2-3 napot a saját és a környezetünk egészségéért is. Nem csak Száraz November-es kihívás van, létezik ám Húsmentes Hétfő is. Bővebben: Húsmentes hétfő

Egy kis közvélemény-kutatás következik, mivel most csak súrolni tudtuk az egyes témákat, lássuk kit mi érdekelne jobban.

A bejegyzés trackback címe:

https://napitaptudas.blog.hu/api/trackback/id/tr711925425

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Treff Bubi 2016.11.05. 20:03:10

Megint csak az jut eszembe, hogy a rovarokból nyert fehérje lehet a megoldás. A sertés-, marha-, baromfitartásnál sokkal olcsóbban és kisebb környezeti terheléssel lehet tenyészteni tücsköt-bogarat, a fehérjetartalmuk pedig kimagasló. Nyilván a lángon sütött barbecue-burger nem helyettesíthető ilyen módon, de mondjuk nekem teljesen mindegy lenne, hogy a csokis proteinporomat tejsavóból vagy légylárvából nyerték ki.

csakférfi 2016.11.05. 20:03:44

Vega kontra húsevés.
Ismét egy érv a sok között hogy gyűlölködni és sárdobálni kezdjen két tábor.
Borúsabb napjaimon (mint a mai) :) --- hiszem hogy sosem lesz vége.
Vajon miért ellenséges a világ?
:) :)

Kelly és a szexi dög 2016.11.05. 20:31:19

amit megettél az már a tied!

Tamáspatrik 2016.11.05. 20:31:30

Ilyen kiegyensúlyozott és pontosan fogalmazó cikket nem olvastam még ebben a témában. Az árnyalt fogalmazás sokat használ neki: az igen/nem helyett a milyet és mennyit? - kérdéseket teszi fel. Mindenki számára adott a lehetőség, hogy kis változtatásokkal, saját ízlés szerint a táplálkozását egészségesebbé teheti. (Ez főleg 40 év fölött válik érdekessé.)
A modern táplálkozási felfogás szerint pl. az alábbi arányok javasolhatóak egy ebéd összeállításakor: 25% fehérjeforrás (hús vagy tejtermék), 25% szénhidrát és kb. 50% zöldség a tányéron (térfogatra nézve legalábbis).
A paleo diétát is valszeg a sok zöldség fogyasztása teszi az átlagnál egészségesebbé, a szénhidrátok kiiktatása mellett (de ha már lecsökkentjük a fehér kenyér, rizs, krumpli és cukor bevitelét, az is jó).
Nálunk nincs nagy hagyománya a sokoldalú vegetárius étrendnek, egyoldalú táplálkozáshoz vezethet, ha túl sok zsíros sajtot vagy szénhidrátokat eszünk.
Viszont sokféle újítás lehetséges, pl. a hal fogyasztása egészséges, nálunk sajnálatosan kevesen esznek halat.

Advanced Flight 2016.11.05. 21:02:46

Kiegyensúlyozott és pontos egy frászt. Már az elején beleszalad a tipikus csúsztatásba, miszerint állati eredetű fehérje = hús. Hát már itt bukik az elmélet, ugyanis a legjobb minőségű és legtisztább állati fehérje a tojásban található és nem a húsban.
A másik, hogy nincsenek részletesen kifejtve a húsmentes életmódok fajtái, holott messze nem ugyanaz mondjuk egy vegán, egy krisnás, vagy egy lakto-ovo vegetáriánus (és még sorolható a többi irányzat).
Egy lakto-ovo vegetáriánus pl. semmilyen hiánybetegségnek nincs kitéve, egy vegán viszont már nagyon körültekintően kell eljárjon. Ha valaki pedig lakto-ovo-piszko vegi, akkor még hal is játszik, ott aztán már végképp nincs min aggódni (kérdés persze, hogy ez mennyire tekinthető vegetáriánusnak).
Szóval elég hiányos és pontatlan cikk.

micsoda? 2016.11.05. 21:08:58

Ha rövidebben irta volna a cikkiró, el olvasnám. Igy arra támaszkodom amit megszoktam. Húsmentes napokat tartok, és egy hónapban egyszer halat eszünk.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2016.11.05. 21:14:04

Egy dohányost/drogost sem lehet érvekkel meggyőzni arról, hogy a szenvedélye káros, magára, és a környezetére, miért pont egy húsevőre, egy szenvedélybeteg állatkínzóra hatnának holmi tények?

Itt is jól össze van szedve:
www.vegetarianus.hu/irasok/hus/hushuss1.html

Lámlenge 2016.11.05. 21:20:07

Ez az erkölcsi megközelítés érdekes.

Ha nem enne ennyi ember húst, és nem kellene ennyi istálló, meg keltető, akkor jobb lenne azoknak az állatoknak, amik meg sem születtek?

Mert nem biztos, hogy én örülnék, ha erre járna egy kissé fejlettebb lény, ránézne a Földre, elszörnyülködne, milyen nyomorultul élünk, és a mi érdekünkben inkább eltüntetné az egész kócerájt.

Lámlenge 2016.11.05. 21:27:38

@wmiki: Igazad van, én is mindig gondosan ügyelek arra húsevés előtt, hogy jól megkínozzam az állatot. Nehezebb ugyan élő csirkét kapni, de inkább elmegyek érte, mert olyan jó számolni, hogy lassan körbetekerve a fejét, mikor roppan el a nyaka. A múltkor próbáltam baglyot enni, de akárhogy csavargattam, annak sehogy sem roppant. 27 teljes fordulat után elfáradt a csuklóm és meguntam. Inkább megettem egy salátakoktélt, de előtte énekeltem és táncoltam neki, hogy jól érezze magát.

fifibá55 2016.11.05. 21:40:37

@wmiki: Nincs állatkínzás, nem élve fogyasztjuk (jó, az osztriga kivétel).

infrablue 2016.11.05. 21:40:59

A "szenvedélybeteg állatkínzó" jelzőre csak annyit mondanék, hogy a belvárosban élő, házikedvencet tartó úgynevezett állatbarátok kb. 50-60 százaléka egyértelműen szadista.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2016.11.05. 21:45:29

@Lámlenge: jaja, te nem vagy állatkínzó, mert csak a combját eszed meg, és barátságos állatgondozók, azt is selyemsállal simogatva távolítják el belőle, az pedig boldogan él tovább... :x
Az atom meg egy és oszthatatlan, mert nem lehet késsel félbevágni...

Lámlenge 2016.11.05. 22:05:45

@wmiki: Ezek szerint nem ismered a témát. Annyit elárulok, hogy nem csak combot eszem, így nem kell állatgondozóknak kiképezni tömegesen a lábnélküli csirkék kényeztetésére. Megeszek szinte minden alkatrészt. Szívet, májat, velőt, bőrt is. Finom.
Hogy tovább menjek, agyon csapom a szúnyogot, hajat mosok, ami egy csomó élőlényt elpusztít.

Az atomra és Hawkingra való utalásod miatt megnéztem az ajánlott blogodat. Látszik, nem vagytok normálisak. Úgyhogy ne fáraszd magad a válasszal...

Spacecake 2016.11.05. 22:16:51

@Advanced Flight: es mennyi a heti ajánlott tojásbevitel?3-4db?na azzal lakj jól..

hidroponi 2016.11.05. 22:43:11

@Lámlenge: "akkor jobb lenne azoknak az állatoknak, amik meg sem születtek?"

hát azoknál az állatoknál jobb lenne a sorsuk, mint amelyek egész életüket egy saját maguk nagyságú alapterületű helyen élik le, reggeltől estig zabáltatva őket.

2016.11.05. 22:43:23

Szeretem a húst. Ha nem lesz kapható majd idővel, mert túl sok ember és túl kevés állat lesz, nos én habozás nélkül foglak megenni titeket... Amúgy sem kedvelem az embereket. Helyükön kell kezelni a fontosságukat. Van belőlük vagy 7 milliárd. Bármelyikük pótolható és egyikük létezése sem fontos. Visszatérve a lényegre, szerintem együnk embert, ezzel is a bolygót védjük a túlszaporodástól. Nincs csúcsragadozónk, legyünk magunk azzá! HAMMMMM de finom a zuzátok!

2016.11.05. 22:52:41

A dupla v-s trollt ne etessétek, már régen meghibbant, de azért szerintem szórakoztató, hiányozni fog mikor már nem lesz.

Hogy legyen valami hozzászólásom is, nem tudom minek ezt a dolgot túlspilázni. Tudjuk hogy a Föld túl van népesedve, és hogy nem fenntartható a jelenlegi növekedés, és nem is vezet sehová. De nem ezen múlik hogy "kell-e" vagy sem húst enni. A mértékkel van a baj. Ilyen ütem mellett 100 év múlva örülni fogunk a bogaraknak is.
Plusz azért olvassatok már utána hogy a növényi táplálék előállításához is mennyire ki kell zsigerelnünk a Földet (víz/termőföld igény), ilyen népesség mellett nem is lehet másképp.
Persze egy kicsit lehetne lassítani a végkifejleten, ha az emberek kisebb része érezné szükségesnek hogy mindennap húst egyen, de ez is csak elodázás. Még a teljes húsmentesség is az lenne. Talán a kulcs csak a drasztikus népességszabályozás lehetne (mondjuk Kínában társadalmi katasztrófába torkollott ez a kísérlet, megborult a gender egyensúly), és a technológiánk/gazdaságunk megváltoztatása fenntarthatóra. De ez nem úgy tűnik hogy össze fog jönni. A kérdés csak az, hogy mi lesz a végkifejlet, és hogy ki fogunk-e tudni mászni utána a gödörből, nem lesz-e már túl késő... Aztán ott van még a technológiai szingularitás mint jövőkép, aztán meglátjuk hogy a MI-k megmentenek-e majd minket, vagy inkább a Földet tőlünk :D

gummy59 2016.11.05. 23:18:11

Odáig jutottam, hogy brit tudósok... aztán legörgettem a végéig és qwa hosszúnak találtam...így soha nem tudom meg, hogy a NASA-ra hivatkozik-e később...:)

kulcsar2011 2016.11.05. 23:51:14

pró és kontra, vagy pro és contra

Spacecake 2016.11.05. 23:57:08

@wmiki: mondja ezt egy mentálisan sérült egyén.abszurd.

Advanced Flight 2016.11.06. 00:46:04

@Spacecake: ezt honnan szeded? a tojás teljes mértékben rehabilitálásra került az elmúlt években (korábban minden koleszterinbajért ő volt a felelős), és a fehérjére meg végképp nincs korlátozás. Nyugodtan ehetsz mindennap egy háromtojásos rántottát reggelire (én szoktam is :-)) Ha meg csak fehérjéből csinálod, akkor többet is. Egyébként sem jóllakásról volt szó, hanem fehérjebevitelről. Jóllakni szénhidráttal lehet.

Bekre_Pál 2016.11.06. 07:08:24

tl;dr el se olvastam.

Janossz 2016.11.06. 08:47:10

Ugyan nem húsok, de köszvénytől fenyegetettek nagy ívben kerüljék a csokit, kakaót és a szardíniát! Kevésbé ismert, de a legveszélyesebbek ilyen szempontból.

Azördögügyvédje 2016.11.06. 08:48:19

A hús - különösen a vörös húsok - a legízletesebb étel. A fogyasztása boldoggá tesz, ezért már megéri.

csakférfi 2016.11.06. 09:04:33

@wmiki:
Azt honnan veszed hogy nem lehet meggyőzni?

"Egy dohányost/drogost sem lehet érvekkel meggyőzni arról, hogy a szenvedélye káros, magára, és a környezetére, "
Azt hol olvastad hogy a drogos/ dohányos nincs tisztában a szenvedélye "káros" voltáról?

A paprika 1.4 kg Nitrogént 0 .7 kg foszfort 2.4 kg káliumot von ki a talajból egy tonna azaz tíz mázsa terméshez.

Tavaszi búza
Nitrogén - 25-29 kg/to
Foszfor – 12-15 kg/to
Kálium – 18-22 kg/to

stb.
megmondanád hogy honnan vesszük a tápanyagot amit vissza kell pótolni hogy a talajt ne zsaroljuk ki?

Van a növény ezt megeszi a növényevő.
Az ürülékével visszajuttat valamennyit a tápanyagokból.
Mi megesszük a húst és a növényeket.
Ezt a természet körforgásának hívják.
Amennyiben Te valamelyik Te csak a növényeket vagy hajlandó megenni akkor felborítod a körforgást.
Mivel Te nem trágyázod az ürülékeddel a földet.
Azt még hadd tegyem hozzá.
A növényvédelem ,elég sok vegyszert igényel.
Minél többet akarsz termelni annál nagyobb a kártevő nyomás.
Amit csak vesyszered növényvédelemmel lehet kiküszöbölni.
Most hadd ne menjünk bele az organikus termesztésbe.
Ugyanis az annyi kézierőt igényel a technológia hogy gyakorlatilag támogatás nélkül elérhetetlen a tömegeknek.
Nagyüzemi szinten kivitelezhetetlen.
Ám a hagyományos gépesítéssel elérhetővé válik.
Tehát ne állíts csak pusztán azért valamit mert "hiszed".
Az még igen messze van a valóságtól.
Tehát csak ábránd.
:)

@[HPhD]Blokkolnam: kérdéseid vannak.
Nézz utána .A net erre kiválóan jó.Igaz tele van ökörnél ökörebb állításokkal.
A vega értend csak hisztériakeltés.
Ha csak növényt eszel akkor bizonyos hogy feléljük a föld tartalékait.
Az egy zsákutca.
egyébként is semmi sem bizonyítja jobban ezt mint a poszt.
Nincs különbség sem egészség sem mást területen az ember szempontjából.
Ám a tápláléklánc igen összetett folyamat.Nem éri meg bolygatni csak azért hogy jobbnak képzeljem magam a húsevőknél.Amit a természet évmillók óta megalkotott aztr az ember néhány évtized alatt tönkreteheti ----ha nagyon akarja.Vagy hülye.
Ez is egyfajta rasszizmus.

Spacecake 2016.11.06. 09:45:23

@Advanced Flight: rehabilitálva...persze...'akár napi 1-re' a korábbi heti 3-4helyett..
De tőlem aztán ehetsz minden reggel 9tojásos rántottát is,jó étvágyat hozzá.;)
Az ilyen pár évente történő 'rehabilitáciokkal' az a baj h totálisan végletesen értelmezik sokan őket..
Azt húsz év múlva megint jön:upsz,tévedtünk,bocsi ;))

sorbacsillag 2016.11.06. 10:01:54

Gyúrrjatok! Egyetek hust! Igyatok protteint! Fingjatok retteneteset!

miskolc 2016.11.06. 11:07:43

A vegáknál fingósabbak nincsenek. Rohad a bélben a növény a gázok meg ugye nagyon ki akarnak jönni. A hús meg szépen emésztődik. Tehát fingósak a növényevők.

Zephyrous 2016.11.06. 11:20:53

"De mi van azzal a sok hormonnal és antibiotikummal"
Sokszor ezt hozzák fel a vegánok, csak azt felejtik el, hogy a növényeket is permetezik, műtrágyával kezelik, sőt náluk van a legtöbb GMO termék.

Advanced Flight 2016.11.06. 12:00:57

@Spacecake: "Azt húsz év múlva megint jön:upsz,tévedtünk,bocsi ;)) "

Mindig is helyiértékén kezeltem a táplálkozástudományos ajánlásokat, pont a fentiek miatt. Én a margarinláz közepette is kizárólag vajat ettem, mert ösztönösen éreztem, hogy a margarin szar. A tojásra vonatkozó korlátozást is letojtam (:-)); gyakorlatilag 15 évig éltem lakto-ovo-piszko vegetáriánus étrenden. Zöldségek, gyümölcsök, sajt, tojás, tej, joghurt, gomba, kenyér, tészta, tonhal, lazac: ebből állt az étrendem nagyrészt (meg csoki :D) A súlyom, a vérképem, bőröm, hajam kifogástalan volt végig.

Leooo 2016.11.06. 18:18:23

@wmiki: Nagyarcú barétom, te máshol se tűnsz teljesen 100-asnak, miért pont most vegyem komolyan, amit ide szórsz elénk gyöngyszem gyanánt...Mond az neked valamit, hogy VEGYES TÁPLÁLKOZÁS?? Nna, ez az emberi standard evőke! Minden más csak divat-hablaty! A jelszó a mértékletesség és az átgondolt étrend.
"...miért pont egy húsevőre, egy szenvedélybeteg állatkínzóra hatnának holmi tények?"
Miféle tények? Orvos látott-e már a napokban? Mert a fixa-idea veszedelmes kórkép!

csakférfi 2016.11.06. 18:54:10

@Leooo: Ez a durvább érvelés az enyémmel szemben.
Tényleg nem értem a vegákat hogy ebben a "húsevő keresztrefeszítésben" mi a jó??
Nincs elég bajunk nélkülük is?
:) :)

Márk_Márk 2016.11.06. 18:57:27

A magyar nyelvben nincs olyan, hogy magas minőség.
Ez az angol high quality agyatlan tükörfordítása.

Márk_Márk 2016.11.06. 19:03:20

@Advanced Flight:
Baromságokat írsz.
Ahogy a cikk szerzője is.

Treff Bubi 2016.11.06. 20:52:05

@1234567890987654321: Na, csak óvatosan, az emberhústól prion-betegséget lehet kapni. Vigyázz magadra:)

fatás 2016.11.06. 20:55:52

@Treff Bubi: Szia, szerintem teljesen igazad van. Alternatívaként teljesen elfogadható a rovarevés. Ráadásul, valahol, azt olvastam, mivel a rovarokat egészben fogyasztják, és most nem kifejezettem az izolált fehérje porokra gondolok, hanem a hagyományos fogyasztásra, sokkal magasabb a beltartalmi értékük, mert nincs a részeire bontva és a belsőségeket is rögtön elfogyasztod. Úgy volt megfogalmazva, kis csúsztatással, mintha egy egészben ennéd a marhát. Én már egy éve tenyésztek tücsköket és fogyasztom is őket. Van egy 4 éves fiam, aki minden fenntartás nélkül fogyasztja. Akit sikerült rávennem a kóstolásra, csak pozitívan nyilatkozott róla. Csak egy kis nyitottságra van szükség...

Márk_Márk 2016.11.06. 22:57:17

@fatás:
Vagy inkább nagymértékű idiotizmusra.

elvagyok 2016.11.13. 10:22:29

Ami a vörös húsok rákkeltő hatásának kockázatát illeti, egy 2012-ben zárult 18 éves követéses vizsgálat arra jutott, hogy semmiféle kapcsolatot nem sikerült kimutatni a vörös húsok fogyasztása és a rák kialakulása között - a bolti feldolgozott húsok kimaradtak, valószínűleg ezért lett más az eredmény...

Ami szerintem lényeges: nagyon nem mindegy, hogy a házilag feldolgozott, vagy pedig az ipari technológiával "alkotott" termékekről beszélünk. Elég csak megnézni, mit tesznek mondjuk a parizerbe, egy "hétköznapi" kolbászba, sonkába (és mi lehet az, amit esetleg rá sem írnak a termékismertetőre), illetve azt sem tudni, hogy azon bizonyos adalékanyagokból mennyit használnak egy adott termék esetében...

Megnéztem volna, hogy mondjuk a bolti pulyka / baromfi parizerrel mire jutottak volna... :-) Lehet, hogy akkor ugrana a vörös hús teória??? :-)))

Ezek a vizsgálatok módszertanilag szerintem alapjaiban hibásak, mégpedig azért, mert nem vizsgálják az elfogyasztott termékek (házilag / iparilag feldolgozott) arányát, csak az összmennyiségét nézik, s így alkotnak véleményt, ami minimum félrevezető, ráadásul azt sugallják, hogy mindegy, mit eszel... Aztán ki tudja, hogy egyéb tényezőket milyen mértékben vettek figyelembe, de ez messzire vezetne...

2-es típusú cukorbetegség: na ez gyönyörű... :-) Eddig úgy tudtam, hogy a cukorbetegséget a fokozott szénhidrátbevitel okozza, de ezek szerint ezért is a vörös hús (is) felelős... :-))))

Azért jó lenne módszertanilag, ha már ilyen meredek dolgokat állító kutatások is beemelésre kerülnek, akkor az ezt cáfoló vizsgálatok is megjelennek, mert azért ez egy picit félrevezető, persze értem, így sokkal tudományosabb a bejegyzés... :-) Ráadásul 1 vizsgálat... Vajon ezt ki szponzorálta?

Bár, ha jobban belegondolok, a napi több szelet kenyér mellé elnyammogott cukrozott felvágottak / kolbászok nyugodtan megadhatják az utolsó lökést a szakadék felé...

Köszvény: tudomásom szerint a köszvényt nem a fokozott purinbevitel okozza (fokozott húsfogyasztás), mivel a szervezet önmaga szabályozza a húgysav koncentrációját, hanem a húgysavszint szabályozásában szerepet betöltő vese elégtelen működése.

A cikk ajánlásai szerintem jók, ugyanakkor én nem látom akadályát a napi húsfogyasztásnak, de a bolti kolbászokat (többségüket legalábbis) én is dobnám... :-)

sorbacsillag 2016.12.03. 12:54:35

egyétek meg egymást is!

petiblog13 2018.02.15. 05:30:21

1. a B12 vitamin nagy resze tonkremegy fozes kozben, grillezes kozben pedig az osszes (hoppa).
meg amilyen olcso husokat vesztek, abban alig van B12, mivel az allatok eleg pocsek tapot kapnak, ergo pocsek, felszivodasrakeptelen vacak B12 jut el hozzatok
amugy sokminden masban is van kisebb vagy bizony nagyobb mennyisegben is:
Alpro kesudiotej,
Szojas termekek,
Tempeh,
Chia magban van B12 vitamin, ill:
savanyitott fermentalt etelekben van meg B12, mint savanyukaposzta,sorelesztopehely,savanyuuborka,joghurt,kecsketej,(bakteriumok allitjak itt elo),tojas ..
Spirulina Algaban is van B12 (es sokminden mas is(!) (ebben a legjobb a felszivodasi hatekonysag)).
Shiitake gomba,
inaktivalt etkezesi nemes elesztoben (cukornadbol -repamelaszbol szarmazo).

Ja, es a spirulina algaban eleg sok B12 van, ez sarlatan handabanda h nincs benne. csinaltunk tesztet minosegi bio spirulinaalgaval, es hemzsegett a B12tol.

de ha valaki lusta UTANAJARNI a dolgoknak, bio tojassargajabol, bio kecsketejbol,bio kecskesajtbol potolhatja.

Amugy csak halkan zarojelben suttogva kerdezem meg: mennyire isztok alkoholt es dohanyoztok? mert ha ezek ugy mennek rendszeresseggel, akkor a belfloratok egy hajlektalanehoz hasonlithato baleset helyzine kb, nagyjabol semmi sem szivodik fel, gyakorlatilag szenhidraton eltek.
2. feherje: (bio, friss, par szazalek szoras lehet a forras minosegetol fuggoen)
28% feherje van a nyers mandulaban pl (natur).
basmati rizs parolva: 9%
60-80% a spirulina algaban.
szarazbab 22%
lencse 26%
pekandio 19%
f.mogyoro 27%
mogyoro 28%
mak 20.5%
tokmag 34%
zabpehely 14%
mustar 60%
sargaborso 21%

petiblog13 2018.02.15. 05:32:54

jaaaaa es arrol ne is beszeljunk,hogy a nagyuzemi allatok tele vannak mindenfele olyan anyaggal, amik meggatoljak a felszivodast, hiaba eszel majat, az egesz tartalma kb inaktiv es atmegy rajtad,
annyi mereganyag, meg tartositoszer, hormon , antibiotikum es vegyszer van benne.
oh, igen a letezo leggagyibb agyonpermetezett, agyonvegyszerezett novenyekkel etetik az allatokat, genkezelt olcso sz@rokkal.

altudomanyos blog lvl max cimet megnyertetek.

petiblog13 2018.02.15. 05:37:01

visitok a rohogestol, amikor egy grillpartin a hus B12 vitaminjarol kezdenek el beszelni, tenyleg a konnyem szokott kicsordulni, foleg, ha orvos/taplalkozasszakertoebol hallom kicsuszni,
eggyik hobbim,hogy grillpartikon direkt szobahozom a B12ot, es a grillezett maj mellett szeles vigyorral varom a B12 vitaminmitoszt. (igen,igen grillezes kozben TENYLEG az OSSZES vitamin lebomlik)

na, helo torzslakok, szoljatok ha mar gombolyu a fold, es kimasztatok a barlangokbol, es hus helyett mar novenyeket esztek es gyumolcsoket, meg nem dohanyoztok, nem isztok alkoholt, es az egotok helyett tekintettel vagytok mas elolenyekre is, es nem parazitakent eltek a bolygon, hanem szimbiozisban, ahogy evmilliardokig a nalatok "hulyebb" elolenyek tok jol elvoltak a brit tudosaitok nelkul is, msot meg 150 ev alatt annyit pusztult a bolygo, mint maskor 200 ezer ev alatt...

petiblog13 2018.02.15. 05:38:49

ja meg bunkos bot, fegyver, lezarkard helyett inkabb hangszerekkel, ecsetekkel, meg egyeb muveszi eszkozokkel hadonasztok <3

petiblog13 2018.02.15. 05:45:21

Lattam oldalt az aszpartamos altudomanyos fejtegeteseteket, alimento kodositeseben.

erre csak egyetlen sort irnek, es nevetsegesse teszi az egesz cikket:

az aszpartam: felhalmozodik.

helo.

barpi61 2019.02.04. 22:14:07

@Lámlenge: ezt jól megadtad neki :-)

Kövesd a táptudatokat Facebookon!

A csapat

 

Papp Andrea
szerző, gasztrobiológus

Kedvenc alapanyag: gombák
Kedvenc étel: anyukám lebbencslevese

 

_____________________________________

Nagy-Lackó Balázs
régész, néprajzkutató

A táplálkozástörténeti témák és a népi táplálkozással kapcsolatos cikkek felelőse.

Kedvenc alapanyag: articsóka
Kedvenc étel: az otthoni vasárnapi tyúkhúsleves

 

_____________________________________

 Zsignár Attila
lektor, szerkesztő

Első osztályú troll távoltartó és ötletelő társ.

Kedvenc alapanyag: csicseriborsó
Kedvenc étel: görög saláta

_____________________________________

 Papp András
lektor, szerkesztő 

Első osztályú troll távoltartó és ötletelő társ. 

Kedvenc alapanyag: az általam gyűjtött gombák
Kedvenc étel: kapros-tejfölös zöldbableves kolbásszal

Címkék

#health2018 (1) adalékanyag (4) agrookologus (1) állattenyésztés (1) allergia (1) azsiaikaposzta (1) bélflóra (3) bio (2) biológia (20) cékla (1) coca-cola (1) csíra (1) csíráztatás (2) cukor (23) diéta (1) E-szám (1) édesítők (9) egészség (49) élelmiszerbiztonság (3) elhízás (1) érdekes (81) erdekes (2) eritrit (2) ételek (14) étrend (2) evolúció (1) extrém diéta (12) extrém gyümölcsök (1) fahéj (1) fehérje (9) fehérjés-zsíros (23) fehér kenyér (2) fenntarthatóság (19) fogápolás (1) fogorvos (2) foltok (1) folyadékbevitel (1) főzés (1) gabona (2) gasztrobiologia (1) gasztronómia (10) glikémiás index (5) glikogén (2) glükóz (4) glutén (4) gomba (1) gombatoxin (1) health2018 (1) hormonok (1) hús (6) infografika (1) interjú (2) kalcium (1) kalória (4) karantén (1) keményítő (3) kihívás (2) kókuszolaj (2) koleszterin (5) koronavirus (3) kovasz (1) kutatás (1) laktóz (2) leptin (1) leptinrezisztencia (1) low-carb (1) magyar (2) Marics Balázs (1) méregtelenítés (1) mese (1) mezőgazdaság (1) mikrobiologia (1) mitegyek (1) napitaptudas (1) napraforgóolaj (1) növényi alapú (1) nyílt levél (1) omega-3 (5) otthonmaradok (1) oxálsav (1) paleo (9) pálmaolaj (1) pH (1) rák (2) recept (2) régészet (4) spenót (1) spórolás (1) sport (1) sportolók (1) sporttáplálkozás (1) svajc (1) szénhidrát (14) szezonalis (1) szezonkert (1) takarmánytermesztés (1) találós kérdés (1) táplálkozástudomány (1) tej (5) telítetlen zsírsav (1) telített zsírsav (2) teszt (6) történelem (8) vega (1) vegán (1) vegetáriánus (1) vendéglátás (2) vendégposzt (1) vesekő (1) vita (1) vitamin (11) vizelet (1) x-aktak (1) xilit (3) zöldség (1) zöldség-gyümölcs (17) zsír (6) zsír/olaj (6) zurich (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása
http://napitaptudas.blog.hu/