„Olyan, mint a jégverem!” – ismerős? „A dermesztően hideg helyiségről mondjuk. Előfordul, hogy az érzéketlen, minden iránt közömbös emberről is elhangzik. Nőről is mondják becsmérlőleg (vö. Hideg, mint a jég).” – írja Ujváry Zoltán. A régi jégvermek többnyire szalmával fedett gödrök voltak, melyekbe a téli időszakban hordták a befagyott folyókról vagy tavakról metszett jeget többnyire - de ne szaladjunk ennyire előre!

Mezopotámiában több ezer évvel ezelőtt már léteztek hűtővermek, amelyekbe a hegyekből szállítottak jégdarabokat. A vermeket gondosan letakarták faágakkal, hogy jobban megvédjék a melegtől. A sumérok kedvelték a hűtött italokat, többféle sört is készítettek (akárcsak a görögök) – hiába, a mai Irak területén elhelyezkedő folyóköz a sumérok idejében sem lehetett sokkal hűvösebb…

A jégszállítás eszközei a 19-20. században

A mediterrán – tehát igencsak meleg – vidék ókori népei is ismerték a jéggel való hűtés luxusát. Nero császár (Kr. u. 37-68.) nagy kedvelője volt a fagyos nyalánkságoknak: az antik rómaiak a gyümölcsleveket mézzel édesítették, ibolyával, fahéjjal, korianderrel és rózsavízzel fűszerezték. Ezek a hűtött édességek leginkább a mai jégkására hasonlíthattak. A jeget többnyire az Alpokból hozták a futárok bőrbe, szalmába csomagolva a leggazdagabbak számára. A svájci Bázel közelében a régészek a 2010-es években olyan több méter mély nyílásokat fedeztek fel, melyeket a rómaiak egyfajta hűtőszekrénynek használhattak. A jég és a hó télen elöntötte a nyílásokat, mely lehetővé tette a rómaiak számára a sajtok, borok és az osztriga tartását a melegebb hónapokban is (a hó a legutóbbi kísérletekben egészen júniusig elállt a nyílásokban!).

A rómaiak étkezési szokásokról itt és itt és itt írtunk korábban.

Nagy Sándorról jegyezték fel, hogy katonatisztjeinek a csaták előtt szűz hó, gyümölcslé és bor keverékéből álló frissítőt szolgáltatott fel. Indiai hadjárata során (Kr. e. 327-326) Petra városának ostromakor harminc jégvermet ásatott, melyeket lombokkal fedetett le. Ide hozták a Hindukus hegység havát, melyből valóban „hódító" hideg élénkítő szer készült: Sándor serege bevette a várost.

Európa határain túl, a keleti világban is alkalmaztak néhány hűtési praktikát. Egy ókori, kínai verseskönyvben olvashatók azok a sorok, amelyek egy jégverem rituális fölnyitásáról és használatáról szólnak.

Iránban a Kr. e. 5. század óta alkalmaznak sajátos épületeket a jég tárolására és az élelem hűtésére. Ez a Yakhchāl azaz „jéggödör”, mely egy földalatti tároló veremből és egy jellegzetes felszín feletti részből áll. Egyes több száz éves példányai ma is alkalmasak a jég eltárolására akár egész nyáron.

Régi Yakhchāl az iráni Yazd településről

A középkori Európában már egyes nagy urak túlzásba is vitték a jég élvezetét. Így járt az anekdota szerint Habsburg Károly spanyol herceg (1545-1568) is (aki számunkra elsősorban Friedrich Schiller költő 1788-ban bemutatott Don Carlos című művéből lehet ismert), aki 1568-ban tüdőgyulladás következtében halt meg, amely feltehetően a túl sok jeges ital fogyasztásának következménye volt – talán nem véletlenül éppen a forró Spanyolhonban érte ilyen vég, már ha hinni lehet e történetnek...

Alonso Sánchez Coello festménye a nyalakodós spanyol hercegről 1584-ből

Amíg Európa legnagyobb jégbeszállítói a 19. század elején a norvégok voltak, addig Dél-Amerikát és Távol-Keletet az észak- amerikaiak látták el vele.

Jégberakodás Norvégiában a 19. század végén

Jellemző a korabeli viszonyokra, hogy amikor Londonba először érkezett nagyobb mennyiségű jég, a helyi hatóságok nem rendelkeztek arra alkalmazható vámszabályokkal. Mire az ügyet adminisztrálhatták volna, addigra a 300 tonnányi áru elolvadt…

Az észak-amerikai jég útja a világkörül a 19. század közepén

Mint sok minden más, a jégvermek végét is a technikai fejlődés hozta el: az első „hideg csináló gépet” az amerikai John Gorrie szabadalmaztatta 1851-ben.

John Gorrie jégmasinája korabeli ábrán

Az alig pár évvel később feltalált, Ferdinand Carré-féle abszorpciós hűtőszekrény szenzációszámba ment, hiszen kánikulában akár két, néha három napig is frissen lehetett tartani benne az élelmiszert – ám még csaknem száz évre volt szükség a hűtőgépek általános elterjedéséhez! Egészen a 20. század közepéig a magyar gróf éppen úgy jégveremből hozatta a hűtött pezsgőt, mint ahogy a paraszt a kútba eresztette róka ízű házi borát.

Az első világháború az addig hagyományosan férfimunkának számító jegesember szakmában is munkaerő hiányt eredményezett, így ez a „lehetőség” is megnyílt a női munkavállalók számára (jégszállító lányok az USA-ban az első világháború idején)

A 20. század első felében, hazánkban a falusi és városi kocsmák jellemző tartozéka volt a jégverem, hiszen a hűtött italt nem vetette meg nyáron a vendég sem.

Az 1910-es években már egyes vidéki városokban is láttak potenciált az élelmes üzletemberek a műjég bizniszben, mely azonban még mindig a hagyományos jégvermeket szolgálta ki ekkor (hirdetés a „Békés” című lapból, 1913. május 4.)

Persze egy kis piackutatás nem ártott volna itt se a befektetőknek…

Főuraink vidéki kastélyai elképzelhetetlenek voltak jégvermek nélkül. Sokunknak mára inkább csak retro-filmes élményeinkből ismert a jegesember fogalma, aki a jeget a régi pesti bérházakba is be-behordta, ahogyan a "fridzsider-szocializmus" is inkább a történelemkönyveink mint emlékeink tartozéka, pedig mint láthatjuk az a bizonyos fridzsider korántsem volt mindig olyan természetes...

Balázs

Nem volt elég? További táplálkozástörténeti érdekességek várnak facebook-oldalunkon!

Források:

Rédey Judit: Hideg nyalat és spanyol tekercs. A fagylalt, a jégkrém és a parfé története (Budapest, 2007).

Új Néplap (2004) 175. szám.

Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002). 

Képek: wiki.