Nyílt levél Schobert Norbihoz – Honnan jöttek ezek a tények?

logo-1342682_960_720.png

Kedves Norbi!

Kíváncsiságból belehallgattam a tegnapi élő videódba, ahol tanácsokat adtál embereknek. Még szerencse! A nyírfacukorról, azaz xilitről is beszéltél, ahol kicsit meglepődtem, mivel nagyon is hasonlított egy általam felvetett elmélethez, amit te azonban már sajátos kontextusban tényként kezeltél marketinges céllal. Persze lehet, hogy párhuzamosan ugyanolyan kérdések merültek fel bennünk a xilit bélflórára gyakorolt kérdéses hatásairól. Neked honnan jöttek ezek a gondolatok? Azaz, inkább hol olvastad ezeket a tényeket? 

Az alábbi videódban ez hangzott el, miközben épp ecsetelted, hogy bezzeg az Update termékekben nem használtok xilitet sem, nemhogy hozzáadott cukrot:

„Rágóban használják arra, hogy a szájban megölje a baktériumokat, és így védje a fogakat, viszont a xilit megöli a nagyon fontos bélflórát, a bélbaktériumokat is, ezáltal tönkreteszi az egész emésztőrendszert. Úgyhogy azt gondolom, a xilit legalább olyan pocsék és káros édesítőszer, mint mondjuk az aszpartam.”

Erről a videóról van szó, 22:40 körül hangzik el a dolog: LINK

Írtam a videó alá is, de nem jött reakció.

Hány ember fogja komolyan venni ezt a maszlagot?

Először is, a xilit nem öli meg a szájban élő baktériumokat, hanem egyes fajoknak gátolja a szaporodását, illetve gátolhatja a baktériumok közötti kapcsolatok kialakulását, ezek által segíthet a fogszuvasodás megakadályozásában.

Többek között ezek mentén gondolkodtam el én is azon, hogy vajon van-e arról hivatalos vizsgálat, hogy hogyan hat a xilitfogyasztás az emberi bélflóra összetételére. Lásd tudományos hivatkozásokkal ellátva itt: A xilit és az eritrit sötét oldala , és itt: 10 dolog amit tudhatunk a xilitről, és 1 amit nem biztos.

Én semmilyen olyan konkrét információt nem találtam, hogy a xilit megölne bármilyen bélbaktériumot, tönkretenné az emésztést stb. Viszont arról találtam 1-2 kutatást, hogy a xilit és az eritrit valahogy megváltoztatja a bélflóra összetételét, de pontosan sosem térképezték ezt fel, ami már lehet aggasztó. Lehet, hogy te találtál valami mást is? Esetleg egy linket kérhetek? Engem is nagyon érdekelne, ha van ilyen.

Mint írtam is, nem lehet összevetni a szájban élő baktérium-kolóniát a bélrendszerben élővel, de épp ezért lenne szükség alaposabb kutatásokra ezen a téren. Merthogy valamilyen hatása van a bélflórára is, ennyit tudhatunk. Viszont amíg nem tudjuk, hogy a xilit (vagy akár az eritrit) pontosan milyen hatással van a bélbaktériumokra, addig nem lehet semmilyen következtetést levonni. Azonban nagyon jó lenne ezekről is tájékoztatni a fogyasztókat.

Idézet az egyik xilites cikkem végéről:

„Senkit sem szeretnénk megijeszteni, a xilit és az eritrit bélflórára gyakorolt esetleges negatív hatásairól nem tudunk semmi biztosat. De pont ez a probléma! Nagyon örülnénk, ha az illetékesek nem csak olyan kutatásokat végeznének, amelyek például a xilites rágók és fogkrémek pozitív hatásait vizsgálják a baktériumok okozta fogszuvasodás ellen. Legyen több, és bárki számára elérhető szakirodalom a bélbaktériumok összetételére gyakorolt hatásaikról!”

Azt gondolom, a fogyasztókat tájékoztatni, hogy egyes termékek esetleges negatív hatásaival kapcsolatban vannak sötét foltok, még nem bűn! Mivel nekünk kellene tudatosabbak legyünk, hogy formáljuk az élelmiszeripart, legyenek jogos kérdéseink stb. Így hívhatjuk fel a figyelmet arra, hogy vizsgálják már meg azt is, amit nem nagyon akarnak, minket pedig érdekelne stb. Mert amiben nincs pénz, azt nem feltétlenül vizsgálják. Sajnos az élelmiszeriparnak nem érdeke, hogy a ’csodálatos’ xilit vagy eritrit esetleges negatív tulajdonságait is olyan alaposan feltérképezzék, mint azokat az előnyeiket, amivel el lehet adni őket.

De neked honnan jöttek ezek a tények a xilitről?

Az eritritet használjátok az Update-t termékekben? Annak sem tudunk semmi biztosat a bélfórára gyakorolt hatásáról.

Én sajnos csóró vagyok eritrites-, xilites-bélflórás kutatások támogatásához, de ha az Update-nél van annyi tőke, hogy segítsen kideríteni, mi a helyzet ezen a téren, írj, mert van néhány mikrobiológus kutató ismerősöm, aki biztosan örülne neki. Ha valami konkrét kiderül, legalább jó pont lenne a sokak által annyit támadott Update-nek is. Illetve legalább LEHET, hogy utólag igazolhatod, amit állítottál.

Amennyiben valahol máshol olvastál hasonló gondolatmenetet, vagy saját magadtól jött, és be tudod bizonyítani, hogy az állításod igaz, elnézést kérek. Kérlek, ebben az esetben tényleg küld át nekem a hivatkozásokat. Az egyik, erről a problémakörről szóló posztomban meg is ígértem, hogy ha akad új hír a témában, megírom. Köszi!

E-mail címem: taptudas@gmail.com

Szép napot!

Üdv,

Andi

A bejegyzés trackback címe:

https://napitaptudas.blog.hu/api/trackback/id/tr5310261024

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2016.08.11. 17:38:56

És ott van a nagy kérdés, hogy a szájban lévő baktériumflóra mennyire tekinthető azonosnak a bélben lévővel?

i.a.p. · http://napitaptudas.blog.hu/ 2016.08.11. 17:51:25

@Meleg Sándor: Na igen, ezt írtam én is, hogy pusztán ez alapján nem lehet a bélflórára vonatkozóan semmit kijelenteni. Viszont, mivel hatással van a szájflórára, logikus lenne a bélflórára vonatkozóan is alaposan megvizsgálni.

Attilajukkaja 2016.08.11. 18:34:11

Kedves Andi!

Ez egy nagyon korrekt hozzaszolas. Koszonom!
Ha jol erzekelem, a tudomanyos kozosseg amugy sem veszi komolyan a Norbi bizniszt. De lehet, hogy tevedek.

segar 2016.08.11. 20:15:56

Ez a Norbi nem néz ki jól! Nem kéne enni ez a sok áptét-kaját, mert öregítenek.
___
A placebó-effekt önti az emberekbe az erőt, de a többi, regényhosszúságú összetevő meg elveszi. Eszvéesz. :|

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2016.08.11. 22:41:50

BÉL FLÓRA
(Major Annának)
.
Mi a szennyesnek az Omo,
Ha a foltok űbernagyok,
Teo képmásra gyúrt Homo
Sapiensnek én az vagyok.
.
Midőn támad Szalmon Ella,
Csűrcsavarván beled, gigád,
Parancsomra ugrik s ella-
-pítja gyógybacilus brigád.
.
Ráharapván döglött lóra,
Méreganyag pépre, ha ver,
Megment druszám, Élő Flóra,
Béltestvéri tök jó haver.
.
Imádom, ha sok a dolgom,
Biotápra sose állj át,
S be ne küldd, mert fültőn morgom
Aloéék Veruskáját!
.
Mint vadnyúlnak répa-rolád,
S vájtfülnek egy Verdis Aid-
-a szóló, oly vígságot ád
Végvárvédnem bélbolyhaid!
.
illusztrálva:
fradyendre.blogspot.hu/2011/02/bel-flora.html

Csattanós maszlag 2016.08.12. 05:28:17

"Honnan jöttek ezek a tények?"
Onnan, ahonnan a "parasztdiéta", a "csokidiéta" meg az a vélemény, hogy az update termékek egészségesek...

Magyarnaba 2016.08.12. 08:42:29

Ez egy tök jó írás, csak sajnos van pár hibája:

1. Soha nem fog a blikkben megjelenni és így az ápdét-hívők soha nem fogják elolvasni.
2. Ha meg is jelenne, 2 bekezdésnél többől áll, így a célcsoport akkor sem venné a fáradságot, hogy elolvassa.

Ennek megfelelően szerintem N. áll nyerésre, mert ő az emberi lustaságra és butaságra építette a birodalmát, nem arra, hogy tudományos igénnyel segítsen az embereken.

n3spr3ss0 2016.08.12. 10:15:06

Pár évvel ezelőtt a Norbi féle társaság feljelentett a Gazdasági Versenyhivatalnál,mert az üzletem kirakatába kiírtam hogy cukormentes termékek kaphatóak.A hivatal átadta az ügyet a fogyasztóvédelemnek,tőlük kaptam a fenyegető felszólítást,hogy bizonyítsak.Nem lett az egészből semmi,de az dühítő volt hogy a tőlem 300 m-re lévő cukrászdán óriási cégtábla hirdette a cukormentes cukrászdát,ez nem zavarta suttyó Norbit,meg a hivatalt sem.

Kelly és a szexi dög 2016.08.12. 15:30:45

Rendesen kell enni, nem pedig faszoskodni!

fordulo_bogyo 2016.08.12. 16:04:46

A xilit nem ol meg semmilyen bakteriumot, eppen csak a bakteriumok tobbsege szamara nem taplalek (szemben a cukorral), igy nem tamogatja a szaporodasukat sem.
A belflora bakteriumai eleve nem latnak cukrot, mert az korabban felszivodik (kiveva a laktoz intolerancia estete, akkor a belfloraihoz eljut a laktoz, es szaporodnak a bacikaik, puffadast, hasmenezt okozva).
A xilit eljut oda, de ott sem eszik a bacik, igy elso kozelitesben indifferens.
A belflora eleg dinamikusan reagal a taplalkozas valtozasaira. Meg nem tudjuk, mi az optimalis belflora (valoszinuleg tobbfele optimum is letezik), es meg ha valaki osszehasonlitana a xilit-fogyasztas hatasara bekovetkezo valtozast a belfloraban, nem tudnank ertelmezni az eredmenyt, nem tudjuk megmondani, hogy jo, rossz, vagy semleges szamunkra ez valtozas.

Nagyn szep, hogy szakmai alatamasztast keresel, kersz szamon, de szerintem rossz ajton kpogtatsz, Norbi egy sikeres uzletember es nem szakertoje a taplalkozasnak. Azt adja el amire keresletet lat (vagy amire keresletet general, szkaminak latszo reklammal).
Boritekolom, nem fogsz szakmai valaszt kapni.

Attilajukkaja 2016.08.12. 17:11:18

@fordulo_bogyo:
"Boritekolom, nem fogsz szakmai valaszt kapni."
Ez nagyon valoszinu. :o)
De az ember nem csak a valasz kedveert ir velemenyt.

Zb74 2016.08.12. 18:08:37

"arról találtam 1-2 kutatást, hogy a xilit és az eritrit valahogy megváltoztatja a bélflóra összetételét, de pontosan sosem térképezték ezt fel"

Én arról olvastam, hogy a Gram-negatív baktériumok szaporodását jobban serkentik a cukoralkoholok, mint a többiekét, és ezáltal borulhat a bélbióta egyensúlya. Lásd itt:

www.thepaleomom.com/paleo-splenda-erythritol-stevia-low-calorie-sweeteners/

"There is evidence that sugar alcohols disproportionately feed Gram-negative bacteria and may contribute to gut dysbiosis."

Nem világos azonban, hogy ez honnan jön. Egy több mint harminc éves tanulmány ugyanis ennek épp az ellenkezőjét látszik alátámasztani, legalábbis a xilit vonatkozásában mindenképp. Ti., hogy a xilit fogyasztása épp a Gram-negatív baktériumok felől a Gram-pozitívak felé tolja el a bélbióta összetételét:

www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/4076932

fordulo_bogyo 2016.08.12. 18:39:00

@Zb74: Tegyuk fel, hogy igaz "hogy a xilit fogyasztása épp a Gram-negatív baktériumok felől a Gram-pozitívak felé tolja el a bélbióta összetételét". Akkor mi van, mi ennek a kovetkezmenye?

menekse 2016.08.12. 19:07:54

Sajnos a Norbit nem szabad komolyan venni. Emlékeztetnék a papa "híres" fotóira. Akkor is csak "sztorizgatott", amit semmiképp nem szabad készpénznek venni.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2016.08.13. 08:20:45

@Zb74:

Az eritrit esetében csodálkozom, mert 90% feletti arányban szívódik fel a vékonybélből és a vizelettel ürül (hasznosuló energia-tartalma minimális). A cukoralkoholok általában okoznak problémát, a szorbit (de még a fruktóz is-pedig az nem cukoralkohol) is okozhat ozmotikus hasmenést, ez mondjuk nem feltétlen tesz jót a bélflórának - ne öli meg a bacikat, de "takarít". Hasonló tüneteket okoz, de némileg enyhébb formában a xilit.

i.a.p. · http://napitaptudas.blog.hu/ 2016.08.13. 09:41:12

@Zb74: Az első cikk egy paleo-s oldal, én nem találom hol a hivatkozás a dologról, de örülök, hogy ők is foglalkoznak ezzel. Köszi a cikket!

A kb 30 éves tanulmányra hivatkoztam én is az egyik xilites posztomban, de pont ez a gond, hogy 1 csak egy tanulmány, egy egyáltalán nem részletes eredménnyel. Ebből hipotéziseket lehetne felállítani, és tovább vizsgálódni. Vagyis inkább kellene...

i.a.p. · http://napitaptudas.blog.hu/ 2016.08.13. 10:30:12

@fordulo_bogyo: Ne haragudj, hogy ezt kell írjam, nem személyeskedésből mondom, de szerintem, ha érdekel a bélflórás dolog, olvasgass a témában.

A xilitet képesek szájban élő baktériumok metabolizálni. Nyilván nem olyan egyszerű a dolog, hogy egyszerűen nem 'táplálék' a xilit a baktériumoknak. Ha ennyi lenne a helyzet, akkor miért lenne rengeteg, külön fajokra kiélezett szájflórás kutatás? Lásd mondjuk a pubmeden.

Attól, mert nem használja egy baci a xilitet energiaforrásnak, még ezen túlmutatóan is gátolhatja a szaporodását, illetve a bakteriális kapcsolatok kialakulását. Persze ott van az ozmotikus tulajdonságai is, de ezen túlmutatóan is van valami. Fermentálják egyes baktériumok a xilitet valahogy, és felhalmozódik egy melléktermék, ami gátolja a szaporodást stb. (Persze ez sem igaz minden fajra, ezt is külön meg kellene vizsgálni a bélbaciknál is stb.) Itt egy példa arra, hogy fermentálják egyes backtériumok a xilitet a szájüregben: onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1111/j.1600-0722.1996.tb00092.x/full
Itt egy nyilvánosan elérhető szakdolgozat a témával kapcsolatban:

www.coastal.edu/media/administration/honorsprogram/pdf/Laura%20Walters.pdf

Egy rövid idézet belőle:

"Xylitol inhibits the growth, acid production, and adherence of S. mutans by inhibiting
glycolysis and the production of sticky substances in the bacteria (Söderling & Hietala-Lenkkeri,
2010). The inhibition is caused by the intracellular accumulation of xylitol-5-phosphate, which
is the result of a futile cycle generated by the presence of xylitol. Xylitol is taken in by S. mutans
and phosphorylated to xylitol-5-phosphate, then dephosphorylated and expelled as xylitol (Lee et
al., 2008). Altered gtfB gene expression due to xylitol also causes morphological changes in S.
mutans. S. mutans inhibited with xylitol develops lamellated cytoplasmic membranes and
intracellular vacuoles. The colonies are smaller in size and smoother than those grown in the
absence of xylitol. Colonies grown in the presence of xylitol produce less sticky substances than
those grown without xylitol, another result of the reduced expression of gtfB (Lee et al., 2008)."

Egyre és egyre többet tudunk arról, hogy a bélflóra összetétele hogyan hathat az egészségünkre, vagy mely törzsek, fajok vannak jellemzően túlsúlyban egyes betegségeknél. Eddig nem voltak olyan techinkák a kezünkben, mint pl a NGS, next generation sequencing www.illumina.com/technology/next-generation-sequencing.html , amivel könnyebben fel tudunk térképezni egész baktérium populációk összetételét. Épp ezért jelenleg az egyik leginkább intenzíven fejlődő területe az egészségtudománynak abszolút a bélflórára éleződik ki. Olyan kérdéseket tudunk feltenni vele kapcsolatban, amit eddig nem nagyon. (Lásd a xilites, eritrites dolog).

Csak egy cikk a témáról: genomemedicine.biomedcentral.com/articles/10.1186/gm228

Pont, hogy egyre többet tudunk meg arról, hogy a normális, egészséges bélflórának az összetétele milyenhez kellene leginkább hasonlítania. Illetve, egyre több mintázatot fedeznek fel egyes fajok túlsúlya és betegségek kialakulása között is.

Sőt! Közvetetten, de az idegrendszerünkkel is képesek kommunikálni. A bél-agy gátnak, már wikipédia cikke is van: en.wikipedia.org/wiki/Gut%E2%80%93brain_axis Pl. én egy ideig a skizofréniában mefigyelt bélflóra elváltozásokból akartam írni a szakdolgozatomat, és ezen dolgoztam. Nagyon érdekes téma.

"Tegyuk fel, hogy igaz "hogy a xilit fogyasztása épp a Gram-negatív baktériumok felől a Gram-pozitívak felé tolja el a bélbióta összetételét". Akkor mi van, mi ennek a kovetkezmenye?"

Válaszolva a kérdésedre: pontosan ezt itt a kérdés! :) A bélrendszer Gram-pozitív baktériumai között is vannak opportunista patogének (pl. Clostridium fajok) és vannak hasznos bacik is. 30 évvel ezelőtt nem volt meg a technika, hogy mélyebben tanulmányozzák a dolgot. Vajon törzsekre/fajokra lebontva mi történik?

Ha lennének ilyen eredmények, nagyon sok dolgokra lehetne következtetni belőle, a fentebb részletezett baktérium összetétel mintázatok és a -betegségek/betegségre való hajlamok közötti egyre jobban feltérképezett kapcsolatok miatt.

i.a.p. · http://napitaptudas.blog.hu/ 2016.08.13. 10:47:05

@Meleg Sándor: Az ozmotikus dolgokon túl messze más dolgok is vannak még, most írtam le már fordulo_bogyo-nak, lásd fentebb. Létezik bakteriális eritit metabolizmus: mic.microbiologyresearch.org/content/journal/micro/10.1099/00221287-38-1-109 Ez csak egy példa, és egyelőre a Brucella nemzettséggel kapcsolatban találtam részletes tanulmányt.
Ez pedig a már idézett eritrites-bélflórás cikk: europepmc.org/abstract/med/12227017%20 Jó, patkányoskban vizsgálódtak, de lehet érdemes lenne emberekben is.

i.a.p. · http://napitaptudas.blog.hu/ 2016.08.13. 10:54:43

@Attilajukkaja: Nagyon szépen köszönöm :) Igen, Norbi tényleg mond kissé túlzó elméleteket. Viszont szokott minden fajta tudományos kutatásról, fejlesztésről beszéli, gondoltam hátha adhatok neki egy nagyon jó ötletet :)

i.a.p. · http://napitaptudas.blog.hu/ 2016.08.13. 11:14:24

@fordulo_bogyo: "The intestinal microflora may prevent infection by interfering with pathogens. The flora includes low populations of potentially pathogenic organisms such as Clostridium difficile. "
www.ncbi.nlm.nih.gov/books/NBK7670/

Én örülnék, ha "low" is maradna.

fordulo_bogyo 2016.08.13. 15:14:38

@i.a.p.: kodzi a hosszu valaszt. Nagyjabol egyetertek, a xylit gatlo hatasrol nem tudtam, majd elolvasom. Erdekes,hogy egyreszt gatol, masreszt azert novekszenek a jelenleteben is...szoval sokkal enyhebb a hatasa, mint egy bakterium ellenes hatoanyagnak. A belfloraval kapcsolaatban: a tanszeken, ahol en is dolgozok, ket labor is a belflrora kutatasaval foglalkozik. Az toluk, es az altaluk meghivott vendegeloadoktol tudom, hogy mennyire gyerekcipoben jar meg ez a terulet. De rohamosan fejlodik. Ahogy irod, szekvenalassal a faj-osszetetelt es gyakorisagot leirjak. Hatalmas kulonbsegeket talalnak a kulonbozo egyenek belfloraja kozott. Egy ket bakteriumfajrol sejtik, hogy milyen anyagcsretermeke milyen hatsssal van a gazdaszerveztre.... de meg messze nem alt ossze egy olyan kep, hogy egy konkret belflora teljes osszetetelerol barmi ertekiteletet is tudnanak mondani. Ahogy irod, egyelore semmit nem jelent, hogy valtozik a gram pozitivok aranya.... sot, lehet, hogy kesobb sem fog, mivel ez nagyon tag csoport, ahogy irod, vannak benne korokozok is, baratok is, semlegesek is. Mi tobb, az sem biztos, ki a barat, ki az ellenseg, ahogy a clostridiumos peldad mutatja. Az teszi nehezze az adatok ertelmezeset, hogy tobbszaz valtozo (bakteriumfaj) sokfajta lehetseges kombinaciojat kell ertekelni es ertelmezni, ilyen sok valtozo eseten nagyon sok kiserlet kell. Nalunk ugy vizsgaljak, hogy sterilen, belflora nelkul nevelnek egerkeket, majd egy jol meghatarozott fajt telepitenek a belukbe, vagy egy masikat... esetleg kettot, harmat, kulonbozo kombinaciokban... meg nagyon messze vannak tobbszaz ertelmezesetol. OFF: talan ezen a teruleten dolgozol?

fordulo_bogyo 2016.08.13. 15:17:47

OFF off- itt meg hajnal van, nem kapcsoltam, most latom, hogy i.a.p. = Andi. :-)

i.a.p. · http://napitaptudas.blog.hu/ 2016.08.13. 18:25:29

@fordulo_bogyo: Nem, nem ezen a területen dolgozok, csak nagyon sokat olvastam a témában. Dolgoztam mikrobiológiai laborban, de konkrétan bélflórát kutatóban, nem.

Tudom, hogy nincs még feltérképezve ez a bélbiótás dolog, és eléggé komplex vizsgálatokat igényel. Azonban nagyon sok kutatás van már most is, gyógyszerekkel kapcsolatban (pl. pszichiátriai gyógyszerek), egyes (főleg eladhatóság szempontjából pozitív hatással kecsegtető) tápanyagokkal kapcsolatban is.

Én egyre jobban le vagyok döbbenve, hogy a rövid-hosszú távú xilitfogyasztás hatása a bélbaktériumokra nincs amennyire csak lehet feltérképezve. A már említett Gram-pozitív baci többletes cikkben, embereknél nézve, egyszeri 30g-ny(!) xilit-ről beszélünk. Szerintem ez igen jelentős. Pláne, hogy a xilitet ugyan annyira érezzük édesnek, mint a cukrot. Tehát egy diétázónál, ez a 30 g, azaz kb két csapott evőkanálnyi, lehet 1 nap alatt is elfogyasztódik.

Az a döbbenetes, hogy pont hogy elég hasonló valamilyen enyhébb bakteriosztatikus hatású készítményhez. Ezt látszik alátámasztani ez a kutatás is, amit pont ma küldtek: www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/21037297 Nem tudom, van-e elérésed letölnei, de mindenképp érdemes elolvasni! Már absztrakt is sokat mondó.

"If properly explored, such an inexpensive and harmless sugar-alcohol, alone or used in conjunction with fluoride, would pave the way to an alternative preventive therapy for these childhood diseases when the causative pathogens have become resistant to modern medicines such as antibiotics and vaccine immunotherapy."

" Xylitol is a natural five-carbon-sugar alcohol that can be safely applied as a preventive measure for diseases such as pneumonia, acute otitis media (AOM), dental caries, and meningitis "

"It has also been observed that exposure to low concentrations of xylitol results in a reduction of cell adherence to epithelial cells"

Nekem elég relevánsnak tűnik a gátló hatása.

Ebben a bélbajokkal, puffadással, Crohn-betegséggel teli világban, lehet nem a gluténre, laktózra kellene egyből elkezdeni mutogatni, hanem érdekes lenne megvizsgálni az egyre népszerűbb cukoralkoholokat is. Vajon mit is csinálnak a vékonybélben/vastagbélben?

fordulo_bogyo 2016.08.13. 18:40:52

@i.a.p.: Koszi! Olvasom a cikket, www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/21037297 de nem nem talalok benne adatokat arrol, hogy mit is tesz a bakteriumokkal, csak raman spektrumokat vizsgal.
"we report on the use of visible wavelength Raman spectroscopy to analyze the uptake and retention of xylitol in E. coli and viridans group streptococcus"
Es a bacik szaporodtam xilit jelenleteben:
"bacterial population to grow through their log-phase in the presence of xylitol"
2% (nagyon magas koncentracio) xilit jelenleteben ams morfologiaval nottek a bacik, de nincs szo meg ekkor sem gatlasrol. Az antibiotikumok 0.01-0.001% koncentracioban mar elpusztitjak a rajuk erzekeny bakteriumokat...

i.a.p. · http://napitaptudas.blog.hu/ 2016.08.13. 19:15:28

@fordulo_bogyo: Te ennyit találtál meg. Fura. Oké. Bízom benne, hogy mások megértik miért is érdekes ez a cikk az alapkérdéssel kapcsolatban. :)

Elolvasták már ezt a nyílt levelet páran, szerintem nálunk kompetensebben is, mégis egyedül veled folytatok itt számomra egyre nonszenszebb diskurzust. Igazából mire szeretnél kilyukadni?

Hogy szerinted felesleges kutatni a xilites-bélflórás témát? Bármit is szeretnél elérni, ismét felajánlom, mint a C-vitaminos kritikádnál, hogy írd meg vendégposztba, ha gondolod. Szívesen kiteszem.

fordulo_bogyo 2016.08.13. 19:34:44

Sehova sem akarok kilyukadni, elerni, csak beszelgetek. Kszi a meghivast a C-vitamin kapcsan, ahogy lesz idom, megirom.

Egyetertek veled, hogy erdekes tema xilit es belfora kapcsolata, egy aprosag az amiben elter a velemenyem (mit tekintsuk bakteriumokat gatlo hatasnak), csak szakmai artalom reszemrol, bocs.
En ugy latom, hogy a bakteriumokat beken hagyja, de a kapcsolataikat egymassal es a kornyezettel rendezi at. Mas a hatasmechanizmus, nem pusztitas. Aprosag, ettol ugyanugy jelentos es erdekes kerdes. Vagy meg erdekesebb, mert eddig mindenki az a bacik szoporodasat gatolta volan vagy pusztitotta volna oket.

Zb74 2016.08.16. 12:54:32

@fordulo_bogyo: Önmagában még semmi. De ha pl. a Gram-pozitív baktériumok közül a bifidobaktériumok profitálnak belőle a legjobban (márpedig volt egy másik tanulmány, amelyből ez derült ki, mintegy mellékesen, mert nem ezt vizsgálta), akkor a xilitet kvázi prebiotikumnak tekinthetjük.

i.a.p. · http://napitaptudas.blog.hu/ 2016.08.16. 19:17:15

@Zb74: Erre gondolsz: www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/23580006 ? Én ezt találtam hasonló témában, de itt nem xilitet, hanem β-D-glucosyl-xylitol-t, egy szintetikus xilit-diszacharid-származékot vizsgáltak in vitro. Xilitet nem is vizsgáltak benne (illet volna szerintem, vagy legalább lehivatkozni, hogy a xilit hogy hat).

Légyszi, ha találtál a xilitről ilyen cikket, linkeld be, érdekel.

Szerintem, ha probiotikus hatása lenne, már rég rákaptak volna a dologra, és ezzel reklámoznák. Főleg, hogy rengeteget vizsgálódtak már egyesek xilit-baktériumok témakörben. De inkább ez derüljön ki (csak szerintem ez már kiderül volna, mert ebben rengeteg pénz lenne).

Zb74 2016.08.17. 17:53:19

@i.a.p.: Nem, én erre gondoltam:

www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3876090/

Csak azért írtam, hogy nem kimondottan erre irányult a kutatás, mert alapvetően a xilitnek egy bizonyos fitoösztrogén (daidzein, nem tudom, van-e magyar neve) metabolizációjára gyakorolt hatását vizsgálták hím egereken.

"in our results, the occupation ratios of Bifidobacterium tended to increase in the XD group" (=those fed a 0.05% daidzein with 5% xylitol diet)

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2016.08.19. 07:10:25

Válaszolt már Update barátunk? :)

i.a.p. · http://napitaptudas.blog.hu/ 2016.08.22. 08:53:27

@Zb74: Köszönöm a cikket! Ez az eredmény nem volt szignifikáns, a szerzők nem tudom miért nem írták bele a szövegbe, csak a diagramról derül ki. Tehát ezt az adatot, nem lehet komolyan értelmezni. A Prevotella fajok száma is jelentősen magasabb volt a xilites egereknél, őket pedig összefüggésbe hozták bélrendszeres gyulladásos folyamatokkal: www.nature.com/nrgastro/journal/v13/n2/full/nrgastro.2016.4.html Bár ez az eredmény sem volt szignifikáns, csak arra akarok célozni, hogy sajnos ez a cikk is úgy lett megírva, azok a dolgok lettek kiemelve, vagy éppen nem kihangsúlyozva, amelyek a xilit-biznisznek jót tesznek. Bőven van még mit vizsgálni sajnos.

i.a.p. · http://napitaptudas.blog.hu/ 2016.08.22. 09:04:06

@Meleg Sándor: Dehogy! :) Nem is vártam választ. De ezentúl figyelem... Külön blogot lehetne csinálni arról, hogy egyesével kielemezzük a videóit :)

Kövesd a táptudatokat Facebookon!

A csapat

 

Papp Andrea
szerző, gasztrobiológus

Kedvenc alapanyag: gombák
Kedvenc étel: anyukám lebbencslevese

 

_____________________________________

Nagy-Lackó Balázs
régész, néprajzkutató

A táplálkozástörténeti témák és a népi táplálkozással kapcsolatos cikkek felelőse.

Kedvenc alapanyag: articsóka
Kedvenc étel: az otthoni vasárnapi tyúkhúsleves

 

_____________________________________

 Zsignár Attila
lektor, szerkesztő

Első osztályú troll távoltartó és ötletelő társ.

Kedvenc alapanyag: csicseriborsó
Kedvenc étel: görög saláta

_____________________________________

 Papp András
lektor, szerkesztő 

Első osztályú troll távoltartó és ötletelő társ. 

Kedvenc alapanyag: az általam gyűjtött gombák
Kedvenc étel: kapros-tejfölös zöldbableves kolbásszal

Címkék

#health2018 (1) adalékanyag (4) agrookologus (1) állattenyésztés (1) allergia (1) azsiaikaposzta (1) bélflóra (3) bio (2) biológia (20) cékla (1) coca-cola (1) csíra (1) csíráztatás (2) cukor (23) diéta (1) E-szám (1) édesítők (9) egészség (49) élelmiszerbiztonság (3) elhízás (1) érdekes (81) erdekes (2) eritrit (2) ételek (14) étrend (2) evolúció (1) extrém diéta (12) extrém gyümölcsök (1) fahéj (1) fehérje (9) fehérjés-zsíros (23) fehér kenyér (2) fenntarthatóság (19) fogápolás (1) fogorvos (2) foltok (1) folyadékbevitel (1) főzés (1) gabona (2) gasztrobiologia (1) gasztronómia (10) glikémiás index (5) glikogén (2) glükóz (4) glutén (4) gomba (1) gombatoxin (1) health2018 (1) hormonok (1) hús (6) infografika (1) interjú (2) kalcium (1) kalória (4) karantén (1) keményítő (3) kihívás (2) kókuszolaj (2) koleszterin (5) koronavirus (3) kovasz (1) kutatás (1) laktóz (2) leptin (1) leptinrezisztencia (1) low-carb (1) magyar (2) Marics Balázs (1) méregtelenítés (1) mese (1) mezőgazdaság (1) mikrobiologia (1) mitegyek (1) napitaptudas (1) napraforgóolaj (1) növényi alapú (1) nyílt levél (1) omega-3 (5) otthonmaradok (1) oxálsav (1) paleo (9) pálmaolaj (1) pH (1) rák (2) recept (2) régészet (4) spenót (1) spórolás (1) sport (1) sportolók (1) sporttáplálkozás (1) svajc (1) szénhidrát (14) szezonalis (1) szezonkert (1) takarmánytermesztés (1) találós kérdés (1) táplálkozástudomány (1) tej (5) telítetlen zsírsav (1) telített zsírsav (2) teszt (6) történelem (8) vega (1) vegán (1) vegetáriánus (1) vendéglátás (2) vendégposzt (1) vesekő (1) vita (1) vitamin (11) vizelet (1) x-aktak (1) xilit (3) zöldség (1) zöldség-gyümölcs (17) zsír (6) zsír/olaj (6) zurich (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása
http://napitaptudas.blog.hu/