Az elmúlt években Békés megyében a leendő új M44-es gyorsforgalmi út nyomvonalát érintő régészeti lelőhelyeken végeztünk ásatásokat, melynek során 2017-ben egy régi, de ma is divatos élelmiszer tartósítási eljárás nyomaira bukkantunk: egy füstölőére. A szarmata (Kr. u. az 1-5. század között a „barbár” Alföldön élt iráni eredetű népcsoport) településrészen kollégám, Nagy Dániel Sándor vezette az ásatásokat, így ír erről:
A kondorosi szarmata faluban találtunk egy földbe mélyített műhelyt, ami két gödörből és az azokat összekötő kürtőből állt. A kürtő ki volt égetve, tehát az egyik gödörben tüzeltek, a másikban pedig a füstölésre vagy aszalásra szánt élelmiszert rakták.
A későbbiekben Nagy Dániel kifejti, hogy bizony ez a füstölő könnyen meglehet, hogy a sörkészítésnek volt egyik eszköze… de erről majd egy másik, sörös bejegyzésben ;)
Pörkölt maláta - vajon a szarmaták is csinálták?
Szarmata településeken rendszeresen találkozunk egykori füstölő berendezések nyomaival. Feltételezzük, hogy ezeknél a hosszú kürtőben a levegőnek volt ideje lehűlni, és kiáramló hideg füst alkalmas volt a tartósításra. A rövid kürtőben a meleg levegőt kellett elvezetni, hogy aszalni lehessen.
Ásatási fotó a füstölőről 2017-ből (Nagy Dániel Sándor régész, Munkácsy Mihály Múzeum)
A füstölést a középkorban is erőszeretettel alkalmazták, Árpád-kori, középkori gödreink egy része is füstölésre szolgálhatott, melyre a gödrök átégettsége, hamus betöltése mellett, a mellettük található karólyukak is utalnak: ezek a karók a füstölésre szánt hús, a felfűzött hal, vagy a sajt felfüggesztésére szolgálhattak.
Középkori füstölőház belga rekonstrukciója
Különösen a sertésfeldolgozásban játszott eleinknél jelentős szerepet a hideg füstölés. A disznóhús jelentős részét füstöléssel tartósították az 1900-as évek elején (oldalas, sonka, csülök, esetleg fej, kolbász, gömböc, szalonna). A füstölésre kerülő húsféleségeket gondosan előkészítették a füstölésre. Általában lemosták őket, kicsit meg is sózták (például az oldalast) és alkalmas függesztő megoldást alkalmaztak – persze ilyen termékeket még ma is előszeretettel fogyasztunk. Hegyvidékeinken, elsősorban Felvidéken és a Kárpátokban dívott/dívik a birkahús és a birkasajt füstölése.
Füstölt húsok
Nem is olyan régen még a magyar vidéken is szokás volt a kémény füstjét a padlástérbe vezetni: a füst tartósította a falusi családok hús, szalonna szükségletét, másrészt konzerválta az épület tetőszerkezeti, és héjazati anyagát.
18. századi füstölő rajza
A füstölésnél persze nem csak a tartósítás, de az íz-hatás is sokat számít: talán még ma is dívik az a szokás egyes helyeken, hogy a kecske hús füstölésére szolgáló tűzre pár boróka ágat is dobnak, hogy ízletesebb és illatosabb legyen. Egy-két generációval előttünk még úgy tartották Alföld szerte, hogy majd minden húsnál a legjobb íz-hatást a gyümölcsfák, a cseresznyefa, meggyfa, szilvafa füstje biztosítja, mégis, a 20. században mind elterjedtebbé vált a fűrészporos füstölés akác- vagy tölgyfaforgáccsal.
Füstölt sajt
Azoknak, akiket részleteiben érdekel, hogy vajon főztek-e sört az alföldi szarmaták, ajánlom Nagy Dániel Sándor „Tartósítás szarmata módra, vagy valami más…” fejezetét a „Négy sávon. A Munkácsy Mihály Múzeum régészeti kutatásai az M44 nyomvonalán. Békéscsaba, 2018.” kötetből.
Balázs
Az M44-es projekt több táplálkozástörténeti érdekességgel is szolgált számunkra, például az Árpád-kori lóevésről, vagy az őskori gabonatárolásról (bővebben lásd a fenti könyvben).
Források:
Dankó Imre: Ételkonzerválás Hajdúböszörményben a századfordulón. Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 3. (Hajdúböszörmény, 1977).
Irásné Melis Katalin: Árpád-kori falvak Szigetszentmiklós határában. Havassy Péter - Selmeczi László szerk.: Régészeti kutatások az M0 autópálya nyomvonalán 2. (BTM műhely 5/II. kötet Budapest, 1992).
Mezősi József: Tüzelőberendezések Közép- és Kelet-Szlovákiában. A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 19. (Miskolc, 1981).
Petrovszki Ildikó: Táplálkozás Biharkeresztesen. Sándor Mária szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 15-16. (Berettyóújfalu, 2011).
Viga Gyula: Népi kecsketartás Magyarországon (Borsodi Kismonográfiák 12. Miskolc, 1981).
Vörös Gabriella: Településszerkezet és életmód az alföldi szarmaták falvaiban. Jazigok, roxolánok, alánok. Szarmaták az Alföldön (Gyulai katalógusok 6. Gyula, 1998).
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
funfun 2019.02.12. 06:01:00
Füstölés előtt MINDEN húst megsóznak. A kolbászhús is tartalmaz sót, a szalonnát, sonkát, bőrt, lábat, hol mit füstölnek, alaposan megsózzák, meghatározott ideig sózó teknőben tartják, amiben saját levet ereszt. Van, ahol külön páclét is csinálnak, de akkor is sózással, alapos sózással indul az előkészítés. Attól függően, milyen jellegű és mekkora a majd füstölésre kerülő hús (szalonna, sonka), több hétig áll a sós lében. Közben persze locsolgatni, forgatni kell.
Tehát a só a füsttel együtt tartósítja a húsokat.
i.a.p. · http://napitaptudas.blog.hu/ 2019.02.12. 08:53:16
A sóval, füsttel történő együttes tartósítás manapság magától értetődő számunkra, ám sokszor a helyi szokás vagy pusztán a szükség (nem volt elérhető a só) eltéréshez vezetett. Ma sem ez együttes (sózás, füstölés) a kizárólag alkalmazott eljárás, bár valóban általános.
A sózás tartósításban mutatott jelentős szerepéről itt írtunk korábban:
napitaptudas.blog.hu/2019/02/05/regi_tartositoszereink_a_so
Köszi az észrevételeket! ;)